2024. május 8. - Mihály

Foglyok, de jól vannak

Az iráni külügyminisztérium hétfő délután azt közölte a brit kormánnyal, hogy a pénteken elfogott 15 brit tengerész jól van, folyik a kihallgatásuk. Ez volt az első hivatalos iráni közlés azóta, hogy pénteken elhurcolták a katonákat.
2007. március 26. hétfő 21:19 - Hírextra
Ibrahim Rahimpur, az iráni külügyminisztérium magas rangú tisztviselője megígérte, hogy szoros kapcsolatban marad a brit követséggel a fogvatartottak ügyében.

Teherán szerint a 8 brit tengerészt és 7 tengerészgyalogost illegális határátlépéssel is megvádolhatják, bár Nagy-Britannia és Irak is azt állítja, hogy a katonákat iraki felségvizekről hurcolták el az iráni egységek három nappal ezelőtt.

Az iraki külügyminiszter, Hosjar Zebari az ügy miatt felhívta iráni kollégáját, Manosar Muttakit, és elmondta, hogy a brit tengerészek a bagdadi kormány engedélyével és az ENSZ BT határozatának megfelelően teljesítettek szolgálatot iraki vizeken.

Nagy-Britannia, az Európai Unió (a német elnökség személyében) és Irak a brit alattvalók azonnali szabadon bocsátását követelte Teherántól.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását