BÉT: helyére ugrott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 383,71 pontos csökkenéssel, 23.267,68 ponton zárt hétfőn, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,62 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 17,78 milliárd forint volt, a vezető részvények ár
2007. március 26. hétfő 17:53 - Hírextra
Farkas Róbert, a Raiffeisen üzletkötője elmondta: az elmúlt másfél hétben tapasztalt emelkedés korrekciója történt hétfőn. Véleménye szerint az esés irányába hatott az Egyesült Államokban hétfőn közzétett, az új lakóingatlan eladások februári adatai is, ami jelentősen elmaradt a várakozásoktól. Februárban 3,9 százalékkal csökkent az új lakóingatlanok értékesítése az Egyesült Államokban, ami a lakásépítési szektor változatlan gyengeségére utal. Már második hónapja csökken a lakásépítések üteme, a lakáseladások értéke 2000 júliusa óta a legalacsonyabb szintre esett.
Farkas Róbert kiemelte, hogy a Mol árfolyama annak ellenére nem tudott emelkedni, hogy drágult az olaj. Szavai szerint ez az "iráni helyzet fokozódásával" magyarázható. Szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta az Irán elleni új, a decemberinél szigorúbb szankciókat előirányzó határozatot. Az iszlám köztársaság ellen így többek között fegyverembargót és utazási korlátozásokat bevezető, valamint bizonyos külföldi javak befagyasztását előirányzó intézkedésekről döntöttek.
Hétfőn lehetett kereskedni utoljára Borsodchem részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén, a vegyipari cég papírja 0,7 százalékos erősödés után 2.880 forinton búcsúzott, forgalma mintegy 102 millió forint volt. A kazincbarcikai vegyipari cég papírjai 1996 óta forogtak a BÉT-en. A papír tőzsdei kivezetést a március 19-én lezárult kiszorítási eljárás, azt pedig a Permira csoporthoz tartozó First Chemical Holding részvényenként 3.000 forinton tett nyilvános vételi ajánlata előzte meg. A kiszorítási eljárásban fel nem ajánlott részvényeket március 29-i hatállyal érvénytelenítik.
A Mol 20.350 forinton fejezte be a kereskedést, ami 150 forinttal, 0,73 százalékkal alacsonyabb, mint az előző kereskedési napi záró ára. A papír forgalma 5,48 milliárd forintot tett ki. Az OTP részvénye 6,87 milliárd forintos forgalom mellett 154 forinttal, 1,78 százalékkal 8.480 forintra gyengült. A Richter árfolyama 650 forinttal, 1,78 százalékkal 35.850 forintra csökkent, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 835 forinttal, 3,8 százalékkal 21.160 forintra esett, forgalma 278,55 millió forintot tett ki. A Magyar Telekom 1,8 milliárd forintos forgalomban 26 forinttal, 2,72 százalékkal 929 forintra esett. A BUMIX 33,25 pontos csökkenéssel, 2.764,57 ponton zárt hétfőn, ez 1,19 százalékos gyengülés az előző napi záráshoz viszonyítva.
Forrás: MTI