2022. július 4. - Ulrik

8,5 milliárd közmunkára

2007-ben összesen 8,5 milliárd forint jut közmunka programokra. A kormány eredetileg 4 milliárdot szánt erre, de a projektek sikerét látva több mint a duplájára emelték ezt az összeget, idén először pedig szakmai képzést is indítanak hozzá - közölte Kiss
2007. február 15. csütörtök 15:39 - Hírextra
Idén eddig két nagyobb közmunka program indult. Az egyik 400 millió forintból szezonális munkát biztosít 10 hátrányos helyzetű kistérség régóta munkanélküli lakói számára, a másik főleg a nagycsaládosokat, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülőket célozza meg. A februárban indított, 1,3 milliárd forint keretösszegű program lényege, hogy a családok csak a minimálbér nettó összegének megfelelő segélyt kapnak, de ha részt vesznek a rájuk szabott közmunka programban, a segélynél jóval nagyobb összegű, garantált jövedelemre tehetnek szert, közölte az uno.hu.

A kormány további kétmilliárd forintot szán a februárban induló regionális programokra, és egymilliárdos megállapodást között a MÁV-val a szintén ebben a hónapban induló vasúti közmunkákra. A fennmaradó összegből finanszírozzák márciusban az ár- és belvízvédelmi munka programokat, a közutak rendbetételét, a parlagfű-mentesítési programot, illetve az autópályaépítések előkészítését is. A résztvevők a jövőben nemcsak állást, de szakmai képzést is kapnak annak érdekében, hogy később nagyobb eséllyel tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon - hangsúlyozta Kiss Péter a konferencián.

Az első közmunka programok több mint tíz éve indultak; az előző ciklusban összesen 30 milliárd forintot költöttek erre. Tavaly legalább 2500 település, illetve 150 kistérség vett részt a programokban; az árvízvédelmi készültség idején több mint 50 ezer embert mozgósítottak. A résztvevők 60 százalék roma, akik főleg a legrosszabb helyzetben lévő észak-kelet magyarországi térségből, Békés-, Nógrád megyéből, illetve az Ormánságból kerülnek a programba.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását