2024. október 10. - Gedeon

Járni jár, de nem jut

Új fejezet nyílik a tavaly augusztus 20-i, tragikus kimenetelő tűzijáték utóéletében: a vihar károsultjai, valamint a halálos áldozatok hozzátartozói perre mennek. A károsultaknak tényleg járna valamilyen kártérítés, de erősen kérdéses, hogy jut-e. Azt sz
2007. február 7. szerda 08:07 - Csákány Róbert

„A 2006. augusztus 20-i tűzijáték nézőit a szabadban érte a vihar, és ennek következtében több haláleset és mintegy ötszáz főt érintő különböző fokú sérüléssel járó baleset történt. Mivel az elmúlt években a meteorológiai katasztrófa-helyzetek és -károk száma emelkedő tendenciát mutat, továbbá, mert ezek tömegrendezvényeket is érintenek, nő a hasonló tragédiák ismétlődésének veszélye is.” (Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának és általános helyettesének OBH 3969/2006. számú jelentése az augusztus 20-i tűzijáték során bekövetkezett haláleset ügyében)


Dr. Hantos Ádám ügyvéd több mint harminc főt képvisel az érintettek közül, köztük a vihar öt áldozatának hozzátartozóit, olyan gerincsérültet, aki a baleset következtében mindörökre tolószékbe kényszerült, és olyanokat is, akik nem maradandóan, de könnyebben-súlyosabban megsérültek a természeti csapás során. „Valószínűleg a következő napokban, de legkésőbb a jövő héten adjuk be a keresetet” - tájékoztat dr. Hantos. Mint elmondta, pert indítanak a Miniszterelnöki Hivatal, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a tűzijátékot szervező Nexus Kft., valamint a Nexus alvállalkozója, a tűzijátékot lebonyolító Absolut Pyro Kft. ellen. A sornak lehet, hogy még itt sincs vége: az állammal szembeni jogi fellépés lehetőségét is vizsgálják. A mostani kereset a fenti szereplők felelősségét firtatja. „Ha a bíróság elmarasztalja ezeket a szerveket a tragédia ügyében, akkor arra a határozatra alapozva újabb keresetet nyújtunk be a kártérítési igényünkkel. Ez kb. 80-100 millió forint lehet” - számol az ügyvéd, majd iratokat vesz elő: „törekedtünk a peren kívüli megállapodásra. Megkerestük a katasztrófavédelmet, a Miniszterelnöki Hivatalt, és az állam vonatkozásában a Pénzügyminisztériumot, de vagy elutasítottak, vagy válaszra sem méltattak”. Dr. Hantos Ádám elmondta, hogy a megegyezés hiányában mindenképpen perre mentek volna, Lenkovics Barnabás és Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának és helyettesének 2006. november 20-i jelentése csak még biztosabbá tette őket céljaikban.


Kormány: a hallgatás nem elutasítás – vagy mégis?


Az ombudsman és helyettesének jelentése elsősorban a Miniszterelnöki Hivatalt marasztalja el. Mint írják: „Egy tömegrendezvény szervezőjétől elvárható, hogy saját maga folyamatosan kísérje figyelemmel a rendezvényt és a résztvevőket veszélyeztető jelenségeket (…) és azokról tájékozódjon”. A MEH a katasztrófa után többször is azzal hárította el magától a felelősséget, hogy a szervező az alvállalkozó volt, ezt azonban Lenkovicsék nem fogadják el: „egy tömegrendezvény (…) állami szerv megrendelője az őt terhelő alkotmányos életvédelmi kötelezettség teljesítését nem háríthatja el magától azzal, hogy a tömegrendezvénnyel összefüggő egyes résztevékenységek végzését – magánjogi szerződések keretében – gazdasági társaság(ok)ra bízza”. A dokumentum alapján a kancellária abban is vétkes, hogy a Nexussal kötött megbízási szerződésben nincs szó különleges vészhelyzetek esetén követendő protokollról: „az ünnepségek megszervezése, ezen belül a szerződés megkötése, ezek tartalmának pontos és részletes meghatározása során a Kormány nevében eljáró MEH nem teljesítette objektív alapjogvédelmi kötelezettségét, ezzel pedig az alkotmányos életvédelmi kötelezettség tekintetében súlyos visszásságot okozott”.


Dr. Hantos Ádám még az ombudsmani vizsgálat lezárulta előtt kereste meg (akkor még csak 19 fő képviseletében) a Miniszterelnöki Hivatalt és – az állam vonatkozásában – a Pénzügyminisztériumot, felelősségük elismerését és a kártérítésről szóló tárgyalások megkezdését kérve. A Pénzügyminisztérium jogi főosztályvezetője levelében azzal utasította vissza a megkeresést, hogy „az állam közvetlen jogi felelőssége nem áll fenn az időjárás kárt okozó hatásai tekintetében”. Vagyis az akkori álláspont szerint a vihar halottaiért éppúgy senki nem felelős, mint egy gyümölcsöst elpusztító jégverésért.


A MEH nem válaszolt, mint ahogy az országgyűlési biztos jelentésének nyilvánosságra kerülése utáni újabb levélre sem. Kapott viszont reakciót a jelentésre a közvélemény: Szilvásy György az ombudsmannak írt válaszában taglalta, milyen rendeleteket módosítanak a jövőbeni rendezvények látogatóinak biztonsága érdekében. Az egész folyamatot elindító augusztus 20-i vihar áldozatainak ügyét hallgatás vette körül.


A hivatalos álláspont szerint a hallgatás nem elutasítás: kérdéseinkre reagálva a Kormányszóvivői Iroda úgy tájékoztatott: „A Miniszterelnöki Hivatal nem utasította el a károsultak kárigényét. A kárigényeket megvizsgálják a Miniszterelnöki Hivatal jogászai és természetesen a válaszadással az ombudsmani vizsgálatok eredményét is megvárták a szakértők. A válaszlevél tartalmáról a hivatalos megküldés előtt nyilatkozni azonban nem áll módunkban”. Figyelemreméltó mindenesetre, hogy a kancellária mindeddig annyit sem reagált a károsultak ügyvédjének novemberi első levele óta, hogy ügyüket vizsgálják. Érthető, hogy a MEH meg akarta várni az ombudsmanok jelentését, ugyanakkor tény, hogy az áldozatok jogi képviselője a biztosok dolgozatának kiadása óta eltelt két és fél hónapban sem kapott választ.


Rendőrség: „nem tehettünk többet”


Megkerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is a per hírével. Szentendrei Angéla százados, a Kommunikációs Osztály munkatársa szerint a tragédia kezelése során ők mindet elkövettek, ami az emberek védelmében lehetséges, és nincs mit nyilatkozniuk az ombudsmani jelentés kapcsán, hiszen az őket nem marasztalja el. Ennek maga a Lenkovics Barnabás és Takács Albert által jegyzett dokumentum mond ellent: „ha késedelmesen is, a rendőrség volt az egyetlen hatóság amelyhez a közeledő viharról szóló információk eljutottak, így (…) kötelesek lettek volna megelőző, figyelemfelhívó intézkedések megtételére”, valamint „a vihar katasztrofális következményeit (…) a 20 óra 46 perckor (közvetlenül a vihar kitörése előtt – a szerk.) kapott információk alapján ugyan már sem a rendőrség, sem a szervezők – akár együttesen – sem akadályozhatták volna meg teljes mértékben, de amennyiben ekkor a rendelkezésre álló eszközökkel értesítették volna a helyszínen tartózkodókat, vagy azok kimenekítése megkezdődött volna, úgy a rendkívül súlyos következmények mértéke jelentősen csökkenhetett volna”.


Katasztrófavédelem: formai okok miatt, meg amúgy sem


„Hibáztunk” - mondta Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője megkeresésünkkor. Kérdésünkre, hogy akkor miért utasították vissza mégis az áldozatok kártérítési igényét, Dobson Tibor kifejtette: valóban hibáztak, hogy az Országos Meteorológiai Intézettől jött figyelmeztetést nem nézték meg időben, de ezért már levonták a személyi konzekvenciákat (emlékeztetőül: elmarasztalták a katasztrófavédelem ügyeletesét), konkrét ok-okozati összefüggés pedig szerintük nincs a riasztás késedelmes észlelése és az orkán okozta károk között, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat jelzése csak arról szólt, hogy vihar jön, pontos helyszín, időpont és erősség megjelölése nélkül. A kártérítésre vonatkozó megkeresést pedig nem utasították el, csak „hiánypótlásra küldték vissza” - fogalmazott a szóvivő. A katasztrófavédelem jogászainak levele szerint a dr. Hantos által előadottak „érdemi döntéshez nem elégségesek”, többek között azért, mert „nem bizonyított, hogy keletkezett-e kár, ha igen, az miben áll és milyen nagyságrendű”. Dobson Tibor elismerte: a formai hibák korrigálása esetén sem valószínű, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felelősséget vállalna az eset kapcsán.


Nexus és Absolut Pyro: szélerősség, és „csak” a tűzijáték


A Nexus Kft. és alvállalkozója, az Absolut Pyro Kft. tevékenységét az állampolgári jogok biztosa és helyettese nem vizsgálta, mivel azok nem minősülnek közszolgáltatóknak, így a jelentés is csak érintőlegesen szól róluk. A dokumentum idézi a felelős pirotechnikusok (az Absolut Pyro Kft. munkatársai) nyilatkozatát, amely szerint ők a vihar kitörésekor az előírás szerint szüneteltették a rakéták kilövését, majd folytatták a tűzijátékot, mivel a töltetek még az esőben ellőve is kisebb veszélyt jelentettek, mintha utólag kellett volna az elázott bombákat szétszerelni. A Pirotechnikai Biztonsági Szabályzat 41. pontja így rendelkezik: „Erős szélben (függetlenül, hogy milyen a szélirány) a pirotechnikai termékek felhasználásának lebonyolítását el kell halasztani, valamint amennyiben elkezdték, úgy a felelős pirotechnikus állítsa le a működtetést, ha ez lehetséges”. Az „erős szél” mibenlétét az előírás nem határozza meg: a pirotechnikusok szerint a rakéták kilövéséhez már megfelelő szél a károsultak ügyvédje számára támadási felületet jelent.


Simon Gábor, a Nexus Kft. ügyvezető igazgatója telefonon nem állt rendelkezésünkre, e-mailben kérte kérdéseinket, gyors választ ígérve. Az ügyvezető korábban úgy nyilatkozott, hogy cége csak magát a tűzijátékot szervezte, így csak ezért felelős, nem pedig az egész állami ünnepségért. Akkor azt is nehezményezte, hogy cégét az eseményt követő első napokban meghurcolták, pedig a tűzijáték nem veszélyeztette az élet- és vagyonbiztonságot. Simon Gábortól azt kérdeztük levélben, nem merülhet-e mégis fel cége felelőssége az ügyben, hiszen pont a tűzijáték az, amiért augusztus 20-án az emberek többsége az utcára vonul. Kíváncsiak voltunk arra is, kikre gondolt az ügyvezető, amikor a Nexus meghurcolásáról beszélt, és hogy történtek-e már ez ügyben jogi ellenlépések, valamint érdekelt volna bennünket, hogy a Miniszterelnöki Hivatallal való szerződéskötéskor egy rendezvényszervezésben jártas cégnek hogyhogy nem hiányoztak az esetleges vészhelyzetek kezelésére vonatkozó részek. Simon Gábor válaszait az általa megjelölt határidőig nem kaptuk meg.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását