2024. május 7. - Gizella

50 millióra perlik a halálos karambolt okozó énekesnőt

50 millió dollárra (9,9 milliárd forint) perli Brandy-t egy amerikai család, akiknek lánygyermekének autójával karambolozott a rhythm and blues-énekesnő még tavaly decemberben.
2007. január 31. szerda 15:57 - Hírextra
A pincérnőként dolgozó Awatef Abudihadzs kocsijába hátulról szaladt bele a 27 éves Brandy, majd az autó egy harmadik kocsinak ütközött és az autópálya közepére került, ahol egy szembejövő autó frontálisan nekihajtott. A 38 éves nő a kórházban belehalt sérüléseibe. A szülők szerint Brandy "hanyag vezetési stílusa" okozta lányuk halálát. Ha bebizonyosodik az énekesnő bűnössége, akkor egy év börtönbüntetést is kaphat.

Brandy egyébként a baleset után részvétet nyilvánított a gyászoló családnak, de szerinte "tragikus esemény" történt, amiért nem ő a hibás. A sikeres énekesnő 1999-ben Grammy-díjat is nyert: ő adta elő egyebek mellett a What About Us és a The Boy Is Mine című világslágereket. Tavaly az "America's Got Talent (Amerikának van tehetsége) című tehetségkutató vetélkedő egyik zsűritagja volt.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását