2024. április 19. - Emma
Lejárt a kötelező gépjármű felelősségbiztosítások módosításának határideje. Bogár László közgazdásszal beszélgettünk arról, mi a baj ezzel a biztosítási rendszerrel.
2010. december 3. péntek 06:39 - Tóbiás Gábor
Mi a probléma a kötelező biztosításokkal és a váltásokkal?

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás
Gépjármű közúti forgalomban csak akkor vehet részt, ha üzembentartója érvényes gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezik. Ez kötelezi a biztosítót és az üzembentartót egyaránt. A biztosító a szerződés alapján összegszerű korlátozással köteles helytállni a károsulttal szemben. A károsult pedig közvetlenül a biztosítóval szemben is érvényesítheti kártérítési igényét.
Ez egy tudatos hisztériakeltés, amiben végül mindenki, aki részt vesz benne, győztesnek érezheti magát. Persze csak abban az esetben, ha sikerült pár ezer forinttal olcsóbban megkötni a biztosítását.

Azon meg senki nem gondolkodik el, hogy mondjuk háromszoros különbségek is voltak a biztosítási díjak között. Bár mostanra a különbségek kicsit csökkentek, de azért még most is két és félszeres, néhány éve pedig négyszeres különbségek is voltak. Ráadásul ugyanazért a teljesítményért, hiszen elvileg mindenkinek ugyanazt kell ebben nyújtani.

Hogyan fordulhatnak elő ekkora különbségek?

Józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető, hogy három vagy négyszeres különbség ugyanazért a teljesítésért csak akkor lehetséges, ha mindenki legalább ötször annyit kaszál, mint amennyi ténylegesen az önköltségi értéke. Ezen horribilis extra profit van.

Több mint hárommillió magyar autós összedob évente körülbelül 120 milliárd forintot a kötelező biztosításra. Ez egy gigantikus összeg. Ezt körbe-körbe fizetjük saját magunknak. Mert az egyik okozza kárt, a másik meg annak alapján a neki okozott kárért megkapja a pénzt.



Mit lehetne tenni az ellen, hogy ez megváltozzon?

A hárommillió magyar autósnak az államtól teljesen függetlenül létre kellene hoznia egy nonprofit szervezetet. Egy nemzeti kockázatközésséget, ha úgy tetszik.Hiszen egymásnak fizetünk, ennek következtében miért kellene ide profit? Miért kellene ide olyan szereplő, aki ennek a profitnak a jelentős részét kiviszi az országból?

Mennyit lehetne így megtakarítani?

Becslésem szerint harminc vagy, akár negyven milliárd forintot lehetne megtakarítani azzal, ha egységes nemzeti rendszer volna, amelyik ezt a kérdést jóval olcsóbban, sokkal kevesebb tranzakciós költséggel végezné. Ez nagyjából ugyanaz, mint a magánnyugdíjpénztárak ügye: hatszor, nyolcszor akkora költséggel működtek, mint ami az elvárható lett volna.

Az emberek szempontjából teljesen irracionális, ahogy a kötelező biztosítások jelenleg működnek. Viszont annak, aki így alkotta meg a rendszert, mindez nagyon is racionális, hiszen óriási profitot kaszál rajta és ezt ki is viszi az országból. Azoknak a magyar "eliteknek" is nagyon racionális volt, akik korrupt módon ezt felismerték és megkapták a maguk részesedését belőle.

Ez egy nemzeti szintű korrupció volt annak idején, amikor ebben a kérdésben így döntöttek és nem úgy, hogy eleve egy nemzeti kockázatközösségé szervezték volna a magyar autósokat.

A mi szempontunkból ez önkifosztás, önpusztítás. Ez a társadalom, ez a nemzet ezért kerülhetett ilyen helyzetbe, mert évtizedek óta bandukol lefelé egy lepusztulási lejtőn és mert megcsonkítja saját magát. Esze nincs, hogy fölfogja ezt az egészet, vagy ha kivételes esetekben véletlenül meg is érti, akkor nincsen bátorsága tenni valamit.



Kinek kéne az első lépést megtennie?

A mindenkori államnak. Ő rendelkezik azokkal az uralmi jogosítványokkal, amelyek alapján ezt felismeri és megteheti azokat a lépéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ez ennél sokkal kevésbé önkifosztó módon működjön.

Csak annyi kellene hozzá, hogy a mindenkori kormány összeszedje magát és észrevegye ezeket, a mi szempontunkból teljesen értelmetlenül elfolyó pénzeket és egy olyan pénzügyi, elszámolási rendszert hozzon létre, ahol ez nem tröténhetne meg.

Felsőbb szinten nem áll senkinek sem az érdekében, hogy bármi megváltozzon?

A kormányzati apparátusban gyakorlatilag ugyanaz az ultraliberális réteg van pozícóban, aki még korrupt is. Nem cserélődött ki az apparátus nagy része, tévhit, hogy kicserélődik.

Elég jól ismerem az elmúlt negyven évből a magyar államigazgatást, nem változott semmi. Harminc évvel ezelőtt is már ultraliberális volt, Lengyel Lászlóval, Antal Lászlóval és a pénzügykutatókkal az élen. Ugyanez maradt, és a jelek szerint ezen egyik kormány se tudott vagy nem mert változtatni.

Most változhat valami?

Nem tudok róla, hogy folynának olyan elemzések amelyek ezt egyértelműen kimutatják illetve amelyek javaslatot tesznek arra, hogy kellene az egész pénzügyi rendszer működtetését úgy átalakítani, hogy ne folyjanak el ezek a pénzek.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását