2024. április 19. - Emma

Mennyit ér egy diploma?

Hiroki japán egyetemi hallgató nemrégiben diplomázott, és örömmel látott neki első munkahelye felkutatásának. Ám hiába jelentkezett 40 céghez, egyetlen állás sem akadt a számára. Így azt tette, amit egyre több ifjú társa: annak elkerülésére, hogy az "elveszett nemzedék" részévé váljon, amely bizonytalan, rosszul fizetett állások foglya, az egyetemen maradt, és továbbra is vár a megfelelő lehetőségre.
2010. május 13. csütörtök 10:03 - HírExtra
"Ha valaki freeter, nincs biztonság" - mondta a brit hírügynökségnek a 23 éves Hiroki, aki nem adta meg teljes nevét.

Azokat a fiatalokat jelölik a freeter szóval, akik tanulmányaik végeztével egyik ideiglenes részállásból a másikba sodródnak. Maga a kifejezés 1987-ből származik, valószínűleg az angol free vagy freelance - szabad, szabadúszó - és a német Arbeiter - dolgozó, munkás - összevonásából.

Japánnak már van egy "elveszett nemzedéke": olyan részidős, szerződéses posztokba szorult személyek alkotják, akik a felsőfokú diplomát az 1994-2004 közötti időszakban, az új állások létrehozásának "jégkorszakában" szerezték meg, és azóta sem találtak stabil munkahelyet. A japán politikusok ma amiatt aggódnak, hogy mivel az utóbbi hatvan év legsúlyosabb válságából való kilábalás még ingatag, és a vállalatok csak óvatosan vesznek fel új alkalmazottakat, egy második fiatal nemzedék is veszélybe kerülhet. Márpedig ezt az ország aligha engedheti meg magának, mivel közben meg kell oldania azt a problémát is, hogy lakossága egyre idősebb, és egyre zsugorodik.

A szakértők egyetértenek ezzel, de a bírálók szerint Hatojama Jukio miniszterelnök kísérletei a probléma megoldására - beleértve azt a tervet, hogy korlátozzák a részidős alkalmazási lehetőségeket - a legjobb esetben sem elegendőek, sőt akár súlyosbíthatják is a gondokat.

Richard Jerram, a Macquarie Securities japán biztosító gazdasági elemzője szerint arra lenne szükség, hogy jobb védelmet és biztonságot nyújtsanak az állandó alkalmazottaknak, megkönnyítsék az állásváltoztatást, és szűkítsék a különbséget az állandó és a nem állandó állásúak helyzete között. Ennek az ellenkezője - hangoztatja - csak annyit ér el, hogy az állásteremtési kedv csökken.

Az, hogy a gazdasági válság és a lassú talpra állás nehéz munkaerőpiacot teremt, nem igazi meglepetés, és persze a 4,9 százalékos japán munkanélküliség is számos ország számára egyenesen elérhetetlen álomnak tűnik. Még a japán munkaerőpiac "jégkorszakában" is az egyetemi diplomások 90 százaléka talált magának állást. Ám az a japán rendszer, hogy a cégek minden áprilisban újonnan végzettek tömegeit veszik fel egyszerre - gyakran akár egy évvel azt követően, hogy meghirdették az állásokat -, magában foglalja, hogy azok számára, akik ebből kimaradnak, rendkívül leszűkül a stabil karrier kilátása.

"Vannak, akik állandó állást találnak, miután időszakos szerződésekkel dolgoztak, de nincsenek sokan. Mondhatni, ez egyszer fordul elő egy életben" - fejti ki Haszegava Sin, annak a tokiói Aojama Gakuin Egyetemnek az alelnöke, amelynek diákjai ötödik évfolyamra is beiratkozhatnak, méghozzá fél áron.

A tilalom visszaüthet

A cégek egyidejű toborzási rendszere a II. világháború utáni japán gazdasági fellendülés idején jegecesedett ki, mivel olcsó és könnyen formálható alkalmazottakat biztosított a vállalatok életre szóló foglalkoztatási kereteinek a feltöltésére, amelyek részeként képzést biztosítottak, a fizetések pedig erőteljesen emelkedtek az életkor szerint.

Ám miközben az életre szóló munkahelyek rendszere megszűnt a gazdasági stagnálás éveiben, a toborzási séma lényegében fennmaradt. Így ma, amikor a cégek a foglalkoztatás visszafogása révén próbálják csökkenteni önköltségüket, a teher főleg az újdiplomásokra és a nem állandó alkalmazottakra nehezedik.

"Az idősebb alkalmazottak magas fizetésének megóvása érdekében a cégek feláldozzák a fiatalok lehetőségeit" - magyarázza az okot Jasiro Naohiro, a tokiói Nemzetközi Keresztény Egyetem (ICU) gazdasági tanszékének tanára.

A kormány erőfeszítései egyfelől a pályaválasztási tanácsadásra, a szakmai képzésre és arra irányulnak, hogy a cégeket rábírják több állandó alkalmazott felvételére; másfelől igyekeznek új korlátokat állítani az ideiglenes alkalmaztatás elé.

"Ha a diákok nem kapnak ajánlatot, mielőtt végeznének, gyakran válnak olyan freeterré, aki nem dolgozik rendszeresen, és keveset keres. Ezért próbálunk segíteni nekik abban, hogy már tanulmányaik idején stabil állást találjanak" - mondja a tokiói városi kormányzat tanácsadó szolgálatának illetékese, Murajama Maszajo.

A Hatojama-kormány márciusban törvényt fogadott el, amely megtiltotta a munkaközvetítőknek, hogy rövid időtartamra küldjenek munkavállalókat a gyárakba. A Demokrata Párt által vezetett kormány tavaly jutott hatalomra azzal az ígérettel, hogy jobban tiszteletben tartja a dolgozók és a fogyasztók jogait. Politikája visszafordíthatja a deregulációt, amelyet az üzletbarát liberális demokrata kabinet indított el 2004-ben.

A szakértők szerint a tanácsadás és a képzés hasznos lehet, de a részleges alkalmazás tilalma visszaüthet, mert arra kényszerítheti a cégeket, hogy olcsóbb, rugalmasabb munkaerőt keresve külföldre települjenek.

Jasiro Naohiro úgy véli, hogy a munkaerőpiacnak rugalmasabbá kellene válnia, elfogadva a részidős foglalkoztatást is, viszont változtatni kellene a szolgálati idő szerinti szigorú besorolási rendszeren, például az egyelő munkáért egyenlő bért elv érvényesítésével. Mint fogalmaz, az ember eldöntheti, hogy munkanélküli marad vagy elfogad egy bizonytalan állást - ám a kormány a mindent vagy semmit elvet vallja.

A Demokrata Párt vezette koalíció azonban nehezen hajthat végre ilyen változtatásokat, mivel a szakszervezetek igen fontos szerepet töltenek be a párt szavazóbázisában. Richard Jerram szemében kínkeserves vállalkozásnak tűnik a szükséges, ám népszerűtlen reformok megvalósítása.

Közben az olyan diákok kilátásai, mint Hiroki, továbbra is sötétek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását