2024. május 11. - Ferenc

Falja az életet a Jóban Rosszban amorózója

Baronits Gábor, a Jóban Rosszban szereplője élvezi az amorózó szerepet a filmen és az életben is.
2010. március 22. hétfő 10:59 - HírExtra
Gábor nemrég szakított Gonda Katával, majd a pletykák szerint össze is jött Kiss Ramónával, végül azonban Szabó Zsófi párnája mellett kötött ki. Az ifjú szívtipró persze élvezi a körülötte tomboló hírverést.

„Sem Ramival, sem Zsófival nem volt az utóbbi időben köztünk semmi, de a karrieremet csak segíti, ha összehoznak velük. Egyre többen ismernek fel ezáltal, amit nem bánok, hiszen komoly színészi karrierre vágyom, ehhez pedig kell, hogy tudják, ki vagyok” – mesélte a Borsnak Gábor, aki sokáig attól tartott, hogy beskatulyázzák sorozatszerepe miatt vagy mert Ungár Anikó, bűvésznő fia. Végül azonban úgy döntött, van benne elég spiritusz, ráadásul elég fiatal ahhoz, hogy ki tudjon lépni az általa megformált Halász Kristóf árnyékából.

Az ismertséggel együtt jött a vonzerő növekedése is. „A Jóban Rosszban megkönnyítette a csajozást, és én, mint minden normális férfi, élvezem ezt a helyzetet. Tudom, sokan csak a sorozat Kristófját látják bennem, és azért közelednek, de őszintén szólva a kalandoknál ez nem érdekel különösebben. Csak akkor lenne fontos, ha hosszú távra terveznék. És mivel Katával még csak másfél hónapja szakítottunk, nem múltak el teljesen az érzelmeim. Bármi lehet közöttünk még, sűrűn találkozunk” – tette hozzá Baronits.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását