Ezek után?

Nemrég kavart hatalmas botrányt az a tény, hogy az oltóanyagokat gyártó, offshore-jellegű Omninvest Zrt. tulajdonosi háttere gyakorlatilag ismeretlen és lenyomozhatatlan, így a magyar államnak és állampolgárainak (elviekben) fogalma sincs kinek is fizet tulajdonképen milliárdokat. Az ügy akkora jelentőségű volt, hogy még a Nemzetbiztonsági Bizottság is összeült, de több információ továbbra sem derült ki. Erre nemrég meghoztak egy olyan törvényt, amely az összes hazai céget közel hasonló helyzetbe hozná - legalábbis a közvélemény számára.

2006. évi cégtörvény 2009. évi módosítása bekezdései szerint „(4) a természetes személyek tekintetében a cégjegyzékbe bejegyzett lakóhelyet a közfeladatot ellátó szervek (így különösen bíróság, ügyészség, nyomozó hatóság, más közigazgatási szerv, stb.) közfeladataik ellátása érdekében – erre irányuló külön kérelem benyújtása nélkül - ismerhetik meg.

Egyéb személyek törvényben biztosított jogaik gyakorlásához vagy törvényes érdekeik védelmében a cégjegyzékbe bejegyzett lakóhelyet kizárólag a céginformáció iránt benyújtott kérelem alapján ismerhetik meg.” Valamint „(5) a(4) bekezdés szerinti egyéb személyek tekintetében az adatszolgáltatás tényét a céginformációs szolgálat köteles az elektronikus rendszerben oly módon rögzíteni, hogy az érintettet az adatszolgáltatás időpontjáról, a kért adatokról - ha törvény másként nem rendelkezik - az adatszolgáltatás időpontjától számított öt évig tájékoztathassa. Törvényes jogcím hiányában az információkérőnek az érintettek hozzájárulását igazolnia kell.”

Hogy pontosan mit jelent ez? Azt, hogy a rendőr, vagy más hivatalos szerv továbbra is lazán hozzáférhet a cégtulajdonosi adatok cím-részéhez, ám az újságíró számára az nem lesz „közfeladat ellátása”, hogy a közt tájékoztassa, így ők csak akkor kaphatják meg a cég ezen adatait, ha ahhoz maga a cég hozzájárul. És mint tudjuk, a cégtulajdonosok nagyon is szeretik leplezni a kilétüket, kapcsolataikat.

Az oknyomozás halála

Igaz, az eddigi trend sem volt túl „sima ügy”, de elég idő és némi figyelmesség belecsempészésével rá lehette jönni, hogy ki is áll tulajdonképpen egy cég mögött. Ugyanis a jól bevállt gyakorlat az volt, hogy az igazi tulajdonosok - főként politikusok - rokonok, szomszédok, ismerősök nevére íratják a cégüket, hogy ne lehessen közvetlenül hozzák kötni a vállalkozást. Ám némi utánaásás, címegyeztetés, kutakodás után a legtöbb esetben az újságíró képes rájönni arra, hogy ki is áll a kérdéses cég mögött - főleg azért, mert ezek az emberek sokszor az ingatlanjaik egy részét is ugyanezekre íratták.

A lényeg, hogy több ezer Kovács László lehet Magyarországon, de csak egy lakik a hódmezővásárhelyi Pitypang utca 43-ban. Így lehetett lebuktatni olyan polgármestereket, akik saját rokonuknak adnak végső soron megrendelést, ahogy azt is, hogy milyen politikai érdekek húzódtak egy-egy gazdasági ügylet, netán mutyi mögött.

Hogy egy konkrét példát hozzunk: ha a törvény eddig is életben lett volna, akkor valószínűleg soha tudhatta volna a közvélemény, hogy a Centrum Kft. mögött MSZP-s és fideszes erők is meghúzódnak - ahogy azt sem, hogy amikor Kupper András pár hónapja eladta a cégtulajdon-részét, csupán az egyik rokonának passzolta azt át.

A törvény életbelépésével jórészt elveszne a sajtó amúgy is gyenge őrszem-szerepe a gazdasági és politikai ügyek jó része felett. Tehát még kevesebb következménnyel és lebukás-eséllyel lehetne csókosoknak juttatni állami megrendeléseket, közbeszerzéseket, és lehetne kötni olyan üzleteket, amik a tulajdonviszonyok ismeretével átlépnék a pofátlanság határát. A magyar közéletet ismerve pedig biztosak lehetünk benne, hogy honatyáink mindezt ki is használnák. Ezen „célokért” törvényalkotóink a szent adatvédelem nevében cselekedtek.

Irány az alkotmánybíróság!

Eme folyamatot az LMP sem nézhette tétlenül - már csak azért sem, mert a párt anti-korrupciós programjának 12 pontjában pont a fenti elv ellentéte szerepel („biztosítjuk, hogy átlátható legyen a közhatalmat gyakorlók és a köztulajdonban álló vállalatok döntéshozóinak üzleti kapcsolatrendszere.”)

Ezért Schiffer András szóvivő vezényletével a párt az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, és megtámadta a törvénymódosítást: „Az LMP alkotmányosan aggályosnak tartja, hogy a módosított cégtörvény ezekben az esetekben is lehetetlenné teszi az egyes szereplők beazonosítását. Az új szabályozással a parlament az állami és önkormányzati mutyikban érintett személyeknek dobott mentőövet. A tényfeltáró újságírás korlátozása hiteltelenné teszi a Kormány anti-korrupciós törekvéseit.”

Az AB-hez benyújtott indoklás szerint az elfogadott törvény a fogyasztók és munkavállalók védelmét nehezíti, valamint a cégnyilvántartás közhitelességét rombolja. Ráadásul azt is gátolja, hogy „az állampolgárok - tipikusan a szabad sajtón keresztül - ellenőrizhessék a közvagyonnal folytatott gazdálkodást és a közpénzek felhasználását.” Természetesen szóba kerül az alkotmány deklarálta sajtó- és információszabadság is - de hogy ez mire lesz elég az AB előtt, az majd kiderül. Azonban mindenki érdekében reménykedünk abban, hogy az taláros testület belátja az ügy komolyságát, és ennek megfelelően dönt.