2024. május 7. - Gizella

Csődbe mehet a felsőoktatás?

Várhatóan összesen mintegy negyvenmilliárd forintot kell zárolniuk a felsőoktatási intézményeknek még az idei évben, az összeg az oktatás színvonalát is hátrányosan befolyásolhatja - mondta el Pósán László (Fidesz) országgyűlési képviselő az MTI-nek.
2009. augusztus 28. péntek 14:15 - HírExtra
Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának tagja azt mondta, információi szerint a Debreceni Egyetem és a hasonló nagyságrendű intézmények számára ez az intézkedés 2-3 milliárd forintos hiányt jelenthet.

Ez a nagyságrend - ha az egészségügyi finanszírozást nem számítják bele - az intézmények büdzséjének 5-10 százaléka is lehet.

A "véglegesnek tűnő zárolandó összegéről" augusztus elején tájékoztatták a felsőoktatási intézményeket.

A képviselő elmondása szerint feltételül azt szabták, hogy ha nem oldja meg az intézmény "házon belül" a zárolást, akkor az állami támogatásból "fogják vissza" az összeg többszörösét.

Pósán László szerint az intézkedés azzal járhat, hogy csúszik például a közüzemi számlák kiegyenlítése, a szerződéssel alkalmazásban állók díjazásának a kifizetése, vagy érintheti a pályázaton elnyert pénzek felhasználását.

Számos tevékenységet az egyetemeken a sorozatos megszorítások miatt kiszerveztek, akkor ezeket nem fizetik ki? - tette fel a kérdést.

Hátrányosan érintheti a zárolás az oktatási tevékenységet is, a könyvtárállomány bővítését, vagy például visszafoghatják a laborok használatát az intézményekben, de elképzelhető a fűtés visszafogása is a későbbiekben - mondta.

Pósán László kitért arra is, hogy további nehézséget okoz a felsőoktatási intézményeknek, hogy a költségvetések tervezésekor 20 százalékos áfával kellett kalkulálni, nyár közepétől pedig "beütött" a 25 százalékos áfa, ami további terheket jelent.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Kis Lajos
2009. augusztus 28. 14:57
Már gyakorlatilag csődbe ment, köszönhetően az SZDSZ állhatatos romboló tevékenységének. (Magyar Bálint és társai)
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását