2024. május 12. - Pongrác

Az SZDSZa gimnáziumokhoz is hozzányúlna?

Megszűnnének a nyolcosztályos gimnáziumok jelenlegi formájukban: a 2010-2011-es tanévtől és át kellene szervezniük tevékenységüket, és bővülne a nem szakrendszerű oktatás eddigi rendszere a többcélú oktatási intézményekben, a közoktatási törvény módosítását célzó legújabb szabad demokrata indítvány szerint.
2009. május 19. kedd 11:17 - HírExtra
A Sándor Klára és Magyar Bálint által jegyzett javaslat előírja, hogy az első-hatodik évfolyamon nem szakrendszerű oktatást kell szervezni, amennyiben a többcélú intézmények az általános iskolai feladatok mellett ellátják a gimnáziumi, a szakközépiskolai, illetve a szakiskolai feladatok bármelyikét.

A képviselők véleménye szerint a többcélú intézmények felépítése lehetővé teszi, hogy az első-hatodik évfolyamon az alapvető készségek és képességek fejlesztése folyjék, majd a hetedik évfolyamtól kezdődően megszervezzék a tantárgyi rendszerre bontott oktatást - olvasható a törvénymódosítás indoklásában.

A nem szakrendszerű oktatás keretei között nincs szükség az átadásra kerülő ismeretrendszerek tantárgyi tagolására (adott esetben még a tantárgyi szerkezet kialakítása is mellőzhető), így lehetővé válik, hogy az iskolai oktatás ezen szakaszában nagyobb lehetőségeket kapjon az alapvető készségek, képességek fejlesztése.

Jelenleg az általános iskola ötödik és hatodik évfolyamán - a közoktatásról szóló törvény hatályos előírása szerint - a rendelkezésre álló tanítási időkeret huszonöt-ötven százalékát nem szakrendszerű oktatás keretében kell felhasználni.

Az egységes tizenkét évfolyammal működő középiskolában pedig az első-hatodik évfolyamon a teljes tanítási időben nem szakrendszerű oktatás szervezhető. A javaslat megváltoztatja az oktatásszervezést minden olyan esetben, amikor a nem szakrendszerű oktatás kialakításához rendelkezésre áll az az iskolai háttér, amely biztosítja az áttérés lehetőségét. Ezek az iskolák az általános iskola feladatait és a középfokú iskola feladatait ellátó, többcélú intézmények.

A javaslat alapján át kellene szervezniük működésüket a nyolcévfolyamos gimnáziumoknak is. A jelenlegi hatályos törvényi rendelkezések alapján a gimnáziumok három formában működhetnek: négy, hat évfolyamos és nyolc évfolyamos intézményként.

A képviselők szerint ez a megoldás azonban megnehezíti az iskolaszervezést, különösen azért mert a nyolc évfolyamos gimnáziumok az ötödik évfolyamról veszik át az általános iskolából a tanulókat. A javaslat a gimnáziumok működtetésének rendszerét két megoldásra szűkíti le: a négy évfolyammal és a hat évfolyammal működő gimnáziumra.

A nyolc évfolyammal működő gimnáziumokat át kell szervezni, oly módon, hogy a 2010-2011-es tanévtől kezdődően új ötödik évfolyam már nem indítható, azonban a 2009-2010-es tanévben, vagy azt megelőzően megkezdett tanulmányok változatlan feltételek mellett befejezhetők.

A törvényjavaslat azt is rögzíti, hogy az első-hatodik évfolyamon a tanítás nélküli heti pihenőnapokra és tanítási szünetekre nem adható kötelező írásbeli feladat, s az iskolában még nem tanult tananyagrészek elsajátítása nem írható elő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását