2010. szeptember 3. - Hilda

Adventtől Mikulásfesztivál Nagykarácsonyban

November 4-én kezdődik és január 6-ig tart Nagykarácsonyban a Mikulás fesztivál; a programsorozat kezdetére megújul a nagyszakállú ajándékosztó rezidenciája - mondta el az MTI-nek hétfőn a programsorozatot szervező kht. ügyvezetője.
2007. október 15. hétfő 18:48 - Hírextra
A hagyományos játszóházi rendezvények mellett az idén előadást is láthatnak a magyarországi Mikulás otthonába látogatók: A Tihanyi Vándor Színpad mutatja be a Mikulásfalvi mesék című mesejátékot - mondta el Mészáros Géza.

November 28-án Nagykarácsonyból indul a Coca-Cola karaván, s ez alkalomból tartják az amerikai és a magyar Mikulás találkozóját, decemberben pedig a finn ajándékosztó látogatja meg magyar kollégáját. A programsorozat részeként advent első vasárnapján megnyílik a Szeretet Posta, a nyitóünnepség díszvendége a Mikulás lesz.

A fesztivál idejére megújul a Mikulás dolgozószobája: az eddigi nádborítás helyett elegáns, bordós-lilás tapétával burkolták a falakat, s kandallót állítottak be. Színesre festették a segítő manók rezidenciáját, valamint a kis látogatók fogadására szolgáló meseszobát.

Díszkivilágítást kap a Mikulás-ház, az udvarban parkoló csillagjáró szán és a szobák is. A hátsó udvarba pedig rövidesen megérkeznek az ősz apó szarvasai. Az udvaron avatásra kész a jóság csodakútja, amelybe ha bedobnak a kicsik egy olyan pénzérmét, - vagy bármilyen kisebb tárgyat - amelybe előzőleg "belesuttogták" az utóbbi napokban elkövetett csínyeket, a "rosszasságtól" megszabadulva járulhatnak a Mikulás színe elé. Az ajándékosztó pedig nem csak mesét mond és beszélget a kicsikkel, hanem meg is vendégeli őket egy-egy pohár mézeskalács ízű karácsonyi kakaóval.

Bár Mikulás napjáig még csaknem nyolc hét van hátra, lassan megtelik a Télapó előjegyzési naptára: eddig hatezernél többen jelentkeztek a programokra. Tavaly 14 700 látogatója volt a Mikulás-háznak.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Időjárás
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
X-Faktor vagy Megasztár?
Egyértelmű, csakis a Megasztár és a Bikicsunáj!
A Megasztár viccesebb, az X-faktor viszont színvonalasabb.
X-faktor! Csak ne lenne benne a Nemzet Csótánya!
Nem tudok dönteni, ezért ide-oda kapcsolgatok a műsorok között.
Az X-faktor sokkal jobb...ez nem is kérdés.
Felesleges sztárcsináló műsorok, nem nézem őket.
Mindkettőnek megvan a maga szépsége.
Egyik sem érdekel.
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
A Top 10 magyar lány