2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Még több csaló a hatmilliárdos buliban

Újabb hét embert hallgattak ki a gyanúsítottként a több mint hatmilliárd forintos hűtlen kezelés ügyében - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
2020. október 22. csütörtök 13:17 - HírExtra

Az ügyészség korábban azt közölte az ügyről, hogy egy kisebbségi állami tulajdonban lévő pénzintézet hitelkihelyezései kapcsán egy bűnszervezet jött létre, amelyben a pénzintézet - közvetett többségi tulajdonosa - és felesége töltött be vezető szerepet.
    
A bűnszervezet a hiteleket kihelyezte abban az esetben is, ha egyébként a hitelt igénylő gazdasági társaság hitelhez nem juthatott volna.
    
A hitelhez jutó gazdasági társaságok a felvett összeg döntő hányadát rövid időn belül különböző gazdasági társaságok közbeiktatásával előre meghatározott módon átutalták a közvetett tulajdonos többségi tulajdonában lévő cégnek.
    
A hitelt felvevő gazdasági társaságok a hiteleket nem fizették vissza, a hitelekből végül a pénzintézet közvetett tulajdonosának cége gazdagodott. A bűnszervezet által okozott vagyoni hátrány meghaladja a hatmilliárd forintot.
    
A legfrissebb információk szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben újabb, nagyobb szabású akció végrehajtása során további hét személyt hallgattak ki gyanúsítottként.
    
A nyomozó ügyészek szerdán több helyszínen tartottak akciót, és olyan személyeket állítottak elő, akiket - többek között - sikkasztással gyanúsítottak meg. Az ügyben jelenleg huszonhat gyanúsított van.
    
Az ügyészség két férfi és egy nő bűnügyi felügyelet alá helyezése iránt tett indítványt. Az indítványról nyomozási bíró várhatóan csütörtökön dönt.
    
A már letartóztatásban lévő három gyanúsítottat a bíróság a közelmúltban - az ügyészség hosszabbításra irányuló indítványa ellenére - bűnügyi felügyeletbe helyezte, a végzés ellen a nyomozó ügyészek fellebbezéssel éltek - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását