2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Gyötrelmes fogyókúra helyett csak koncentráljunk

Ha éhség kínozza, de fogyni szeretne, próbálja magát karcsúra gondolni! Brit tudósok kimutatták, hogy ha evés közben intenzíven az ételre koncentrálunk, később kevesebbet fogunk nassolni, és kevésbé leszünk éhesek.Nem hiába mondják sokan, hogy az étkezésn
2008. április 27. vasárnap 07:45 - Hírextra
A Birminghami Egyetem kutatói szerint az, hogy evés közben mennyire koncentrálunk tányérunk tartalmára, hatással van arra, hogy később mennyire leszünk éhesek.

Dr. Suzanne Higgs és kollégái kísérletük során nőket kértek meg arra, hogy ebédjük elfogyasztása után készítsenek leírást az egyik csoport esetében az ebédjükről, a másik csoportnál pedig a munkába tartó útjukról. A résztvevőket ezután süteménnyel kínálták.

A kutatók szerint az első csoport tagjai, vagyis akik emlékezetében az ebéd még élénken élt, sokkal kevesebb édességet ettek, és még három órával később is jelentősen kisebb volt az étvágyuk a másik csoportban lévőkhöz képest. Egy másik kísérletben a résztvevők ebéd közben videót néztek – ez ugyanúgy elterelte a figyelmüket az ételről, és később a nap folyamán ők is sokkal többet nassoltak.

Ezek szerint tehát jobban tesszük, ha ahelyett, hogy a tévét bambulva kapnánk be a vacsorát, inkább az ételre koncentrálunk, így gyakorlatilag megtanulunk kevésbé mohók lenni, és súlyunkat is könnyebben tudjuk kordában tartani.
Forrás: vital.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását