Ezer éven át tisztelték kultuszként az Odüsszeia hősét

Az Odüsszeia kezdetén a hosszú háborútól megfáradt Odüsszeusz egy távoli szigeten reked, ahol Kalüpszó istennő fogságában él. Az istennő halhatatlanságot és örök ifjúságot ígér neki, ha mellette marad. A hős azonban, miután tíz éven át harcolt Trója falai alatt a többi görög hadvezér oldalán, egyetlen dologra vágyik: hogy visszatérhessen családjához és otthonába, a görögországi Ithakára, és – ahogy Emily Wilson Homérosz-fordításában olvasható – „akár csak hazája felszálló füstjét is megpillanthassa”.

Hazafelé vezető, újabb tíz éven át tartó útja során Odüsszeusz túljár a küklopsz eszén, legyőzi Kirké varázslatait, és számtalan hajótörést, vihart és más csapást él túl.

A történet azonban nem ér véget azzal, hogy a mitikus király végül hazatér. Odüsszeusz legendája egy különös, valós történelmi fordulatot is vett: alakja egy olyan vallási hőskultusz középpontjába került, amely közel ezer éven át fennmaradt. A régészeti leletek arra utalnak, hogy Homérosz hősének tisztelete már a Kr. e. 9. században megjelent, amikor kalandjait még szóbeli énekek őrizték, majd a kultusz tovább erősödött, miután az Odüsszeiát a Kr. e. 8. század végén írásba foglalták.

A hőskultusz kézzelfogható emlékei közé tartozik egy Odüsszeusznak szentelt szentély Ithakán, valamint nemrég előkerült pénzérmék és tetőcserepek is, amelyeken a hős neve olvasható.

Ezek a felfedezések új megvilágításba helyezik, miként fonódott össze az ókori világban a valóság, a mítosz és a vallás. Egyúttal azt is megmutatják, milyen fontos szerepet játszott a hőstisztelet az ókori görög társadalomban.

A rajongástól a vallásos tiszteletig

Az Odüsszeiában, miközben a viharok újra és újra a nyílt tengeren sodorják a hőst, egyetlen gondolat tartja benne a lelket: Ithaka. A költemény kilencedik énekében így vall szülőföldjéről:

– Nincs édesebb a hazánknál.

Odüsszeusz családja és Ithaka lakói eközben kétségbeesetten várják hazatérését. Felesége, Pénelopé „isteni férfiként”, valamint „nemes lelkű, oroszlánszívű férjként, a görögök legbölcsebb és legvitézebb hőseként” beszél róla.

A valóságban Odüsszeusz alakja szintén mély nyomot hagyott Ithakán, ezen a görög szárazföldtől nyugatra fekvő hegyvidéki szigeten. Az itt és más helyszíneken előkerült régészeti leletek azt mutatják, hogy a mitikus király az ókori görögök vallási és közösségi életében is kiemelkedő szerepet játszott.

Az első ásatásokat Ithakán a 19. század végén kezdték meg. A feltárások során számos, Odüsszeuszhoz kapcsolódó tárgy került elő, köztük a homéroszi hőst ábrázoló apró bronzmellszobor is.

Szintén a 19. század végén, a mai Törökország területén fekvő egyik egykori görög város romjai között egy feliratot találtak, amely Ithakán álló, Odüsszeusznak szentelt szentélyt említ. A szöveg ezt Odüsszeionnak nevezi. A Kr. e. 207-ből származó rendeletet Ithaka városállama adta ki, és egy Odüsszeia nevű ünnepről is beszámol, amelyet a hős tiszteletére rendeztek.

Az Odüsszeion nyomában

2025-ben a görögországi Ioanninai Egyetem régészei jelentős előrelépést tettek a korábbi feltételezések igazolásában. Bejelentették, hogy az úgynevezett Homérosz Iskolája nevű monumentális romegyüttes feltárása során sikerült olyan bizonyítékokat találniuk, amelyek alapján a helyszín azonosítható a történelmi forrásokban említett Odüsszeionnal.

A Kr. e. 4–1. század, vagyis a hellenisztikus kor idejéből származó épületegyüttes romjai között több bronzpénz is előkerült. Az érmék egyik oldalán Odüsszeusz szakállas arcképe látható – az a jól ismert ábrázolás, amely számtalan görög és római műalkotásról ismerős – mondja Yannos Lolos, az Ioanninai Egyetem őskori régészet emeritus professzora, a kutatás vezetője.

A régészek emellett három tetőcserép töredékét is megtalálták, amelyek Odüsszeusz nevét viselik. Christina Marabea régész – aki Lolos munkatársaként vett részt az ásatásokban – szerint ezek a leletek egyértelműen megerősítik, hogy a Homérosz Iskolájaként ismert lelőhely valójában az ókori Odüsszeion.

A három töredék közül kettőn az ókori görög „Odüsszeuszé” (ΟΔΥCCEOC) felirat olvasható.

– Ez egyértelműen arra utal, hogy a helyszínen Odüsszeusznak szentelt hősszentély állt – magyarázza Marabea.

A kutató szerint az ilyen birtokos szerkezetű feliratok jól ismertek az ókori görög vallási építészetből. Más szentélyek tetőcserepein például olyan feliratok szerepelnek, mint „Poszeidóné” vagy „Apollóné”, vagyis azt jelzik, hogy az adott épület az adott istenségnek volt szentelve. Ugyanez a nyelvi forma jelenik meg az ithakai cserepeken is, ami erősen alátámasztja, hogy a szentély Odüsszeusz tiszteletére épült.

A harmadik cseréptöredéken már másféle felirat olvasható: „Odüsszeusznak.” Marabea szerint ez valószínűleg egy zarándok felajánlása lehetett. Az ókori görög szentélyekben ugyanis széles körben elterjedt szokás volt, hogy a hívők kisebb fogadalmi ajándékokat – agyag- vagy bronztárgyakat, szobrocskákat, esetenként rövid imával vagy ajánlással ellátott tárgyakat – helyeztek el tiszteletük jeléül.

Odüsszeusz szentélye

A most előkerült leletek együtt olyan „új és döntő bizonyítékot” szolgáltatnak, amely szerint a Homérosz Iskolájaként ismert épületegyüttes a hellenisztikus korban és a korai római időszakban egyszerre működött nyilvános szentélyként és a helyi közösség gyűléseinek helyszíneként. Elsődleges rendeltetése pedig az volt, hogy itt tiszteljék a trójai háború legendás hősét, Odüsszeuszt – hangsúlyozza Yannos Lolos.

Christina Marabea szerint a város polgári gyűlései is az Odüsszeionban zajlottak, miközben maga a szentély – amelynek létezését elsősorban a névvel ellátott tetőcserepek bizonyítják – a hőskultusz központja lehetett. Nemcsak az ithakaiak keresték fel, hanem távoli vidékekről érkező zarándokok is, hogy leróják tiszteletüket a legendás király előtt.

Az új eredmények jól illeszkednek a korábbi régészeti felfedezésekhez. Az 1930-as években Ithaka északnyugati partvidékén egy tengerparti kultikus barlangban tizenkét bronz háromlábú üst került elő. Ezek a Kr. e. 9–8. századból származnak, és Marabea szerint nagy valószínűséggel Odüsszeusznak felajánlott fogadalmi ajándékok voltak.

A Kis-Ázsiában előkerült, Kr. e. 207-ből származó rendelet a kultusz működéséről is fontos részleteket árul el.

– A szöveg meghívást intéz Magnészia városának polgáraihoz, hogy kiváltságos szerepet töltsenek be az Odüsszeia ünnepségen – mondja Marabea. – Pontosan nem tudjuk, hogyan zajlott ez az ünnep, de minden bizonnyal sportversenyek és a homéroszi eposzokat feldolgozó színházi előadások is a program részét képezték.

Joel Christensen, a New York-i Városi Egyetem klasszika-filológia professzora szerint az ünnepségeken akár Odüsszeusz kalandjait felidéző versenyeket is rendezhettek. Ilyen lehetett a diszkoszveté.s vagy az íjászat, emellett valószínűleg állatáldozatokat is bemutattak a hős, illetve pártfogó istennője, Athéné, a bölcsesség istennője tiszteletére

Miért tisztelték hősként az ókori görögök Odüsszeuszt?

Az ókori görög világban egyáltalán nem számított szokatlannak, hogy egy-egy mitológiai hősnek szentélyt emeltek. A mítosz és a történelmi valóság határai sokkal kevésbé váltak el egymástól, mint ahogyan azt ma elképzeljük.

„Ahogy a görögök benépesítették és behálózták kereskedelmi kapcsolataikkal a Földközi-tenger térségét, isteneiket, hőseiket és történeteiket is magukkal vitték. Azok a mitikus alakok pedig, akik maguk is nagy utazók voltak, különösen fontos szerepet kaptak” – magyarázza Joel Christensen.

Hasonló tisztelet övezte például Héraklészt – a rómaiak Herkulesét –, aki tizenkét híres próbatételét teljesítette, vagy Iaszónt, aki az aranygyapjú megszerzésére indult legendás útjára. Christensen szerint mindkettőjükhöz több kultuszhely is kapcsolódott. Héraklészt már Kr. e. 600 körül is tisztelték Rómában, Thászosz görög szigetén pedig külön szentélyt is emeltek a tiszteletére.

A hőskultusz azonban jóval többet jelentett puszta vallási szertartásoknál.

„A hőstisztelet alapvetően az identitásról szólt. Arról, hogy egy közösség vagy egy család valami nála nagyobbhoz kapcsolhassa önmagát” – mondja Christensen.

A hősszentélyek egy másik fontos emberi igényt is kielégítettek: lehetőséget teremtettek arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek az isteni világhoz.

„A kultuszhelyek kapcsolatot biztosítottak az emberek és a természetfeletti között. A hősöket afféle félisteneknek tekintették: közelebb álltak az emberekhez, mint az olümposzi istenek, ugyanakkor hidat képeztek az isteni szféra felé. Ha modern párhuzamot keresünk, talán a keresztény szentek állnak hozzájuk a legközelebb.”

Odüsszeusz különösen alkalmas volt erre a szerepre. Christensen szerint olyan alak, „aki átlépi az élet és a halál határait”. Az Odüsszeia 11. énekében ugyanis alászáll az alvilágba, hogy egy jós tanácsát kérje hazafelé vezető útjáról.

„Beszél a halottakkal, majd visszatér az élők világába. Éppen ezért kivételes közvetítőnek számít a különböző világok között.”

Élő hagyományból közös örökség

A hősszentélyek nemcsak vallási központok voltak, hanem politikai és kulturális szerepet is betöltöttek. Segítettek abban, hogy a görög városállamok saját helyüket egy nagyobb, közös történet részeként értelmezzék.

„Ahogy kialakult a pánhellén, vagyis az egész görög világot összekötő kultúra, a városállamok egyre inkább igyekeztek saját múltjukat is beleilleszteni ebbe a közös történetbe” – mondja Christensen.

Az Odüsszeia eredetileg valószínűleg nem írott műként létezett, hanem nemzedékeken át szájhagyomány útján terjedő hősi énekek formájában. Csak később nyerte el azt az írott alakot, amelyet ma is ismerünk.

„Ezek az eposzok egy élő és rendkívül gazdag mítoszhagyomány részét alkották. Idővel a trójai háború történetei kerültek előtérbe, részben azért, mert egyre erősebbé vált az egységes görög identitás.”

Ahogy az Odüsszeia egy helyi hagyományból az egész görög világ közös eposzává vált, Ithaka lakói is egyre szorosabban azonosították saját szigetük múltját Odüsszeusz alakjával.

Az Odüsszeia maradandó öröksége

Az Ithakán előkerült régészeti leletek a Kr. e. 9. századtól egészen a római korig – vagyis az i. sz. 1–2. századig – terjedő időszakból származnak. Ez azt bizonyítja, hogy az Odüsszeia és Odüsszeusz alakjának hatása Ithakán rendkívül hosszú időn keresztül fennmaradt – mondja Christina Marabea.

Az Odüsszeusz tiszteletére létrejött kultusz „nagyjából ezer évig létezett a legendás király feltételezett trójai hazatérését követően (amelyet hagyományosan körülbelül Kr. e. 1200-ra tesznek), és mintegy ötszáz évvel az Odüsszeia megszületése után is tovább élt” – fogalmaz a kutató. Az eposz keletkezését a legtöbb történész és klasszika-filológus általában Kr. e. 750–700 körüli időszakra helyezi.

Christensen szerint egyáltalán nem meglepő, hogy Odüsszeusz alakja és az Odüsszeia története ilyen mély nyomot hagyott.

„Ma a televízió és a rádió határozza meg a közös kulturális élményeinket. Mielőtt ezek léteztek volna, a mítoszok voltak azok a történetek, amelyek összekötötték egymással a különböző közösségeket” – mondja.

„Odüsszeusz, mint utazó és vándorló hős, az ókor egyik legalkalmasabb alakja volt arra, hogy ezt a szerepet betöltse.”

A hős története ugyanis túlmutatott egyetlen ember kalandjain. Odüsszeusz egyszerre testesítette meg az otthon utáni vágyakozást, az ismeretlennel való szembenézést, az alkalmazkodóképességet és az emberi kitartást. Éppen ezért tudott évszázadokon keresztül kapcsolódási pontot jelenteni különböző korok és közösségek számára.

Az ithakai hőskultusz története pedig jól mutatja, hogy az ókori mítoszok nem pusztán kitalált történetek voltak az emberek számára. A görögök számára ezek a legendák identitásuk, vallásuk és közösségi emlékezetük részei voltak. Odüsszeusz nem csupán egy eposz szereplője maradt, hanem olyan alak lett, akinek emléke egy egész sziget kulturális örökségének meghatározó részévé vált.

Így az Odüsszeia története végül maga is egy hosszú utazássá vált: a szóbeli hagyományból irodalmi remekmű lett, majd vallási tisztelet tárgya, később pedig az emberi kultúra egyik legismertebb és legtöbbet idézett története.