Kultúra

Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik

A Uriah Heep több éve zajló búcsúturnéja keretében végre Budapestre is ellátogat. A hard rock úttörő zenekara közel hat évtizedes működés után fokozatosan visszavonul a hosszú világturnéktól: a The Magician’s Farewell október 28-án a Barba Negrába érkezik, ahol a hazai közönség is részese lehet ennek a korszaklezáró koncertnek. Fellép a skót Heavy Pettin' is.

A búcsúturné bejelentésekor Mick Box így fogalmazott: „Ki hinné, hogy a zenekar több mint 50 éve, 1969-ben alakult? Sokan a kezdetektől velünk vagytok, és ezért rendkívül hálásak vagyunk. Ugyanakkor egyikünk sem lesz fiatalabb, ezért úgy döntöttünk, hogy fokozatosan befejezzük a világ körüli turnézást.” Hozzátette, hogy a The Magician’s Farewell egy tudatos lezárás: a következő években még igyekeznek minél több helyen fellépni, hogy utoljára találkozhassanak közönségükkel.

Ez a turné egyfajta összegzése annak a pályafutásnak, amely során a Uriah Heep a rocktörténelem egyik meghatározó szereplőjévé vált. A zenekar ugyanakkor nem tűnik el teljesen: a turné lezárását követően is terveznek alkalmi fellépéseket, elsősorban fesztiválokon és különleges eseményeken.

„Továbbra is színpadra lépünk, ameddig csak tudunk, de ezek már nem teljes turnék lesznek”

– emelte ki Mick Box. 

Az Uriah Heep 1969 végén alakult Londonban (kezdetben Spice néven), és 1970-től használja jelenlegi nevét. Első koncertjüket március 20-án adták Salisburyben, azóta pedig több mint 3600 alkalommal léptek színpadra, és gyakorlatilag minden évben turnéztak. Diszkográfiájuk 25 stúdióalbumot számlál, legutóbbi lemezük, a Chaos & Colour 2023-ban jelent meg. 

A közel 60 éves pályafutása során a Heep végig megőrizte erős koncertzenekari státuszát: nemcsak a régi rajongókat tartották meg, hanem folyamatosan új közönséget is megszólítottak. 

A budapesti koncert különleges vendége a skót Heavy Pettin’ lesz. Az 1981-ben, Glasgow-ban alakult hard rock zenekar pályája a nyolcvanas években indult be igazán: 1983-as Lettin’ Loose című bemutatkozó albumukat többek között a Queen gitárosa, Brian May támogatta producerként, később pedig Ozzy Osbourne és a Mötley Crüe társaságában is turnéztak. A 2017-ben újjáalakult csapat ráadásul friss lemezzel érkezik: új albumuk, a Rock Generation pár nappal a budapesti koncert előtt jelenik meg. 

Forrás: Sajtóművek

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.