Belföld
Az MSZP-s Komjáthi Imre nekiment a Tiszának a 17 éves diákmunkás halála miatt
Lépéseket sürget a Tisza-kormánytól az MSZP-s Komjáthi Imre annak a 17 éves diákmunkásnak az ügyében, akit Szegeden egy gép rántotta magába munka közben.
„Egy fiatal, aki a nyári szünetben dolgozni ment, már soha nem térhet haza. Egy család élete egy pillanat alatt összetört. Őszinte részvétem az áldozat hozzátartozóinak. Nincs olyan szó, amely enyhíthetné ezt a fájdalmat” – közölte Komjáthi Imre, az MSZP elnöke. Megjegyezte, a tragédia pontos körülményeit a hatóságok vizsgálják, így a felelősségről ők fognak többet mondani, ám egy dolog szerinte most is megállapítható: Magyarországon ismét egy ember halt meg munka közben.
„Ez pedig nem elszigetelt eset, hanem egy évek óta romló helyzet újabb, szívszorító bizonyítéka. Az elmúlt időszakban egymást érték a súlyos és halálos munkahelyi balesetek. Minden egyes eset után elhangzik, hogy vizsgálat indul, majd néhány nap múlva minden megy tovább ugyanúgy” – emelte ki Komjáthi.
Az MSZP-s politikus kitért arra, hogy az Orbán-kormány éveken át tudatosan leépítette a munkavédelmet, hogy a tőke érdekeit szolgálja. 2010-ben még 1047 munkaügyi és munkavédelmi ellenőr dolgozott Magyarországon. Ezt a létszámot nagyjából 300-ra vágták vissza. Kevesebb ellenőrzés, kisebb lebukási kockázat, olcsóbb működés a cégeknek – de sokkal nagyobb veszély a dolgozóknak. „Ennek az árát magyar munkások fizették meg. Sérülésekkel. Megrokkanással. És túl sok esetben az életükkel. Most új időszak kezdődött.
Értem én, hogy tizenhat év rombolását nem lehet egyik napról a másikra helyrehozni. Türelmes vagyok. De a türelem nem jelentheti azt, hogy továbbra is háttérbe szorulnak az emberéletek.
Nem hiszem, hogy ma Magyarországon egy új Közlekedési Múzeum ügye, szimbolikus döntések vagy politikai gesztusok fontosabbak lennének annál, hogy végre rendbe tegyük a munkavédelmet. Vannak ügyek, amelyek ráérnek. És vannak ügyek, amelyek nem várhatnak.A dolgozók élete nem várhat.
A munkavédelmi rendszer újjáépítése, az ellenőrzések megerősítése és a munkavédelmi ellenőrök számának növelése az első intézkedések között kell, hogy legyen.” – hangsúlyozta Komjáthi, egyenesen feltéve a kérdést: „minek kell történnie, hogy végre a valódi ügyekkel foglalkozzon az új kormány? Meddig várjunk még türelemmel?”
Kiemelt kép: Komjáthi Imre