Külföld
Retteg a megtorlástól a Trumpot erőszakkal vádoló nő
Az Epstein-aktákban "Jane Doe 4"-nek nevezett nő inkognitóban akar maradni, egyik családtagja szerint fél a Trump-adminisztráció megtorlásától, miután erőszakkal vádolta meg az amerikai elnököt.
„Ez a trauma brutális. A krónikus trauma tönkreteszi az embert. Igyekszik a lehető legjobban megbirkózni a helyzettel” – nyilatkozta a The Guardian szerint annak a nőnek a rokona, aki erőszakkal vádolta meg korábban Jeffrey Epsteint és Donald Trumpot is. Családtagja szerint a nő életét kora gyermekkora óta meghatározták a bántalmazások.
A nő 2019-ben négyszer beszélt az FBI ügynökeivel, ezen interjúk során többek között azt állította, hogy Donald Trump szexuálisan zaklatta, amikor 13 és 15 éves volt. A Fehér Ház „teljesen alaptalannak” és „hiteles bizonyítékkal alá nem támasztottnak” nevezte a nő állításait. Ugyanakkor a „Jane Doe 4”-nek nevezett nő egyike azon kevés Epstein-áldozatoknak, akik közvetlenül vádolták meg Trumpot.
Egy washingtoni szövetségi bíró a múlt héten július 2-ig adott haladékot az Epstein-ügyben eljáró megbízott főügyésznek, hogy bemutassa az amerikai igazságügyi minisztérium által korábban már nyilvánosságra hozott iratok szerkesztetlen változatait, vagy magyarázatot adjon arra, miért nem tudják bemutatni a szerkesztetlen feljegyzéseket. Korábban ugyanis a főügyész 2,5 millió másik, ismeretlen fontosságú dokumentumot is „duplikáltnak” vagy jogilag védettnek minősített az Epstein-ügyben, ami miatt nem kellett nyilvánosságr hoznia azokat
Az igazságügyi minisztérium több hullámban több mint 3 millió dokumentumot töltött fel egy problémásnak bizonyult adatbázisba. Felfedték az áldozatok neveit, valamint kompromittáló fényképeket, az Igazságügyi Minisztérium pedig megígérte, kijavítja a hibákat. Magyarázat nélkül visszavonták a lehetséges bűntársak és azon barátok nevét, akik Epsteinnek fiatal nőkről írtak.
Egy januárban nyilvánosságra hozott nagyszabású dokumentum tartalmazta a Jane Doe 4 egyik kihallgatásáról szóló hivatalos FBI „302-es” jelentést, valamint az ügy numerikus azonosítóját. Ám az igazságügyi minisztérium még mindig nem hozta nyilvánosságra a Jane Doe 4-gyel készült interjúkról készült kézzel írott jegyzeteket.
Csak a dél-karolinai Charlestonban található The Post and Courier újságírói tekintették át a jegyzeteket; ezekben szerepel néhány középiskolai barát neve, akik esetlegesen igazolni tudják Jane Doe 4 beszámolójának részleteit, de a Trumppal kapcsolatos incidens állítólag nincs ezek között.
Az FBI soha nem emelt vádat senki ellen Jane Doe 4 állításaival kapcsolatban, és semmi sem utal arra, hogy az FBI kivizsgálta volna Jane Doe 4 állításait a 2019 augusztusi kihallgatások befejezése után, amikor Trump első elnöki ciklusát töltötte. Az utolsó kihallgatásról szóló FBI-jelentés szerint
a nő megszakította a kapcsolatot az FBI-os ügynökökkel, miután azt tapasztalta, hogy követik.
Rokona nem volt hajlandó elárulni a nő jelenlegi tartózkodási helyét.