Belföld

Eddig a sofőrök megúszták bírsággal, de a jövőben elkobozhatják a gyorshajtók kocsiját

Vitézy Dávid közlekedési miniszter beszélt még miniszterjelölti meghallgatásán arról, hogy kiemelten fontos feladatként kezeli majd a halálos közúti balesetek elleni szigorú fellépést - jónak tartja az osztrák példát, ahol el is vehetik a sofőr autóját. Magyar Dávid közéleti influenszer támogatja az ötletet, szerinte ha valakinek futja 100 milliós autóra, akkor nyugodtan be tud fizetni egy versenypályára, ahol száguldozhat, mert a város nem annak a terepe.

Fontos feladat elérni, hogy minél kevesebb halálos és súlyos közlekedési baleset legyen, fogalmazott Vitézy Dávid miniszterjelölti meghallgatásán. Jó példa az osztrák szabályozás, ahol az olyan sebességtúllépésért, amit a „véletlenül valamit elnéz a sofőr” kategóriába már nem tartozik, ott elvehetik az autót. Persze ezt még kormányülésen meg kell majd tárgyalni, jelentette ki, de világos, hogy közlekedési miniszterként ő ezt fogja képviselni.

„Maximálisan támogatom a kezdeményezést. Több országban működik ilyesmi.

Mindenképpen erőteljes visszatartó ereje lehet, ha az ember egy Váci úti 180-as fotó után nem párszázezret kell, hogy leperkáljon a százmilliós sportautója után, hanem búcsúzhat magától az autótól is.

Persze, most majd jönnek a felhergelt autósok és megélhetési felhergelőik, a propagandisták, hogy jaj, jönnek a kommunisták, kisöprik a padlást, meg ilyesmi. Majd olvassatok vissza, hogy milyen tragikus balesetek származtak az elmúlt években az ilyen városi versenyekből, ahol tesztoszteronban és adrenalinban fürdő elmebetegek embereket az autópályáknál is magasabb tempónál gázoltak el városi környezetben.” – kommentálta a hírt oldalán Magyar Dávid. Mint hozzátette, ha egy sofőrnek futja egy extrém drága kocsira, akkor „nyugodtan be tudsz fizetni egy versenypályára a haverokkal, hogy ott mérjétek össze a tudásotokat és a verdáitokat. A várost meg hagyjátok meg az embereknek, akik csak élni szeretnének.”

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.