Gazdaság / HR
Nagy változás a hiteleknél: ezt tudnod kell, ha kisebb összeget vennél fel
Rég nem csak a nagyobb hitelösszegeknél lehet kedvező kamatot találni: a kisebb személyi kölcsönöknél is feltűntek a 10 százalék körüli ajánlatok.
A személyi kölcsönöknél sokáig szinte alapvetésnek számított, hogy a legkedvezőbb kamatokat inkább a nagyobb hitelösszegeknél lehet elérni. A BiztosDöntés.hu friss adatai szerint azonban most már azoknak is érdemes alaposan körülnézniük, akiknek csak egymillió forintra vagy annál is kisebb összegre lenne szükségük. Májusban ugyanis már olyan ajánlat is megjelent a piacon, amely 9 százalékos éves kamattal érhető el, ráadásul bizonyos konstrukcióknál még bankváltásra, új számlanyitásra sincs feltétlenül szükség – írja a Piac és Profit. A személyi kölcsönök iránti kereslet közben továbbra is rendkívül erős. 2026 első negyedévében 301,4 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a pénzintézetek, ami 23,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Március különösen erős hónap volt: akkor 121,3 milliárd forintnyi új személyi kölcsönszerződés született, ami szintén rekordnak számít.
Az elmúlt egy-két évben a bankoknál elérhető maximális hitelösszegek is folyamatosan emelkedtek. A klasszikus személyi kölcsönöket kínáló pénzintézeteknél ma már jellemzően 15 millió forint körül húzódik a felső összeghatár. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ügyfelek többsége ekkora hitelt venne fel.
A BiztosDöntés.hu számításai szerint az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg ugyan nőtt az elmúlt egy évben, de továbbra is jóval elmarad a banki plafonoktól. 2026 első három hónapjában az átlagos hitelösszeg 3,6 millió forint közelében járt, míg 2025 első negyedévében még 3,24 millió forint volt. Ez azt is mutatja, hogy sok adósnak továbbra is egymillió forint körüli vagy annál kisebb kölcsönre van szüksége. Azok, akik alacsonyabb összegű személyi kölcsönt szeretnének felvenni, hagyományosan nincsenek könnyű helyzetben. Az elérhető kamatot ugyanis nemcsak az igazolható jövedelem és a bankszámlára érkező rendszeres jóváírás nagysága befolyásolja, hanem az igényelt hitelösszeg is.
Bár az elmúlt években több bank is lejjebb vitte azt az összeghatárt, amelynél már elérhetők a legkedvezőbb kamatok, a 3 millió forint alatti kölcsönöknél ritkán lehetett igazán kedvező, akár egy számjegyű éves kamattal kalkulálni. Most viszont ezen a területen is látszik némi elmozdulás.
Ilyen kamatokkal lehet most egymillió forintot felvenni
A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint egymillió forintos hitelösszegnél is találni kifejezetten kedvező, 10 százalék körüli, sőt bizonyos esetekben az alatti éves kamatú ajánlatokat. A példaszámítás szerint félmillió forintos nettó jövedelem és viszonylag rövid, 24 hónapos futamidő mellett ezek a konstrukciók már elérhetők lehetnek. A legalacsonyabb kamatú ajánlatot ennél az összegnél jelenleg a Provident kínálja. Az Extra25 nevű, június 22-ig elérhető konstrukció éves kamata 9 százalék, a THM pedig 9,4 százalék. A szabad felhasználású kölcsön futamideje fixen 25 hónap, az igényelhető összeg 450 ezer és 1,3 millió forint között mozoghat. A hitel bármikor díjmentesen előtörleszthető, és régi, valamint új ügyfelek számára is elérhető. Fontos feltétel, hogy a negatív KHR-listán szereplő ügyfelek is igényelhetik, a minimálisan elvárt jövedelem pedig nettó 100 ezer forint.
A CIB Banknál szintén kedvező ajánlat érhető el: egymillió forintos személyi kölcsön esetén 10,60 százalékos éves kamattal és 11,29 százalékos THM-mel lehet számolni. Az alacsony kamat mellett lényeges szempont, hogy a kölcsön bankváltás nélkül is igényelhető.
Az MBH Banknál ugyanerre az összegre 13,49 százalékos éves kamat és 14,54 százalékos THM vonatkozik, itt azonban feltétel a banknál vezetett folyószámlára érkező rendszeres jóváírás.
Van, ahol a rövidebb futamidő nem opció
Az Erste Bank személyi kölcsönénél a választható legrövidebb futamidő 3 év. Amennyiben az ügyfél helyben vezetett számlára legalább havi 500 ezer forintos jóváírást vállal, az éves kamat 16,49 százalék.
A MagNet Bank szabad felhasználású személyi kölcsöne 16,50 százalékos éves kamattal érhető el, ha az ügyfél ki tudja használni a felkínált kamatkedvezményeket.
Az OTP Banknál 19,99 százalékos éves kamattal lehet számolni, amennyiben az ügyfél online igényli a kölcsönt, és nettó jövedelme eléri a 400 ezer forintot.
A Trive Bank eHitel nevű konstrukciójánál 29,77 százalékos THM szerepel, ugyanakkor a pénzügyi szolgáltató 500 ezer forintos, 6 hónapos futamidejű eHitel Expressz termékénél 9,96 százalékos THM érhető el.
A Raiffeisen Banknál 36 hónap a legrövidebb futamidő, az aktív számlahasználati kedvezménnyel viszont 450 ezer forintos jövedelemtől 13,79 százalékos éves kamatot kínálnak egymillió forintos kölcsönösszegnél.
Az UniCredit Banknál szintén 3 év a legrövidebb futamidő, az elérhető éves kamat 18,98 százalék. A K&H Bank személyi kölcsönénél 1 millió forintos hitelösszeg esetén 18,99 százalékos éves kamattal lehet számolni.
Már a kisebb kölcsönöknél is érdemes elemezni a piacot
A friss ajánlatok alapján a kisebb összegű személyi kölcsönöknél is egyre nagyobbak lehetnek a különbségek. Ugyanarra az egymillió forintos hitelösszegre a bankok nagyon eltérő kamatokat és feltételeket kínálnak, miközben a futamidő, a jövedelmi elvárás, a számlanyitási kötelezettség és az online igénylés lehetősége is sokat számíthat.
Aki tehát kisebb összegű kölcsönben gondolkodik, annak már nem érdemes automatikusan abból kiindulnia, hogy csak magas kamattal juthat pénzhez. A piac most azt mutatja: megfelelő jövedelem, rövidebb futamidő és jól megválasztott konstrukció mellett egymillió forint körüli hitelnél is elérhetők 10 százalék körüli ajánlatok.
Forrás: Biztos Döntés, Piac és Profit