2024. április 12. - Gyula

Egy szoftver, amellyel javítható az ügyfélélmény és növelhető a bevétel

Milyen funkciókat kínál egy komplex marketingautomatizációs szoftver, amelyek által akár rekordbevételeket érhetünk el? És nem mellesleg növelhetjük az vásárlói elégedettséget is, ezáltal pedig még több hűséges, elkötelezett ügyfelet szerezhetünk.
2024. március 24. vasárnap 18:09 - HírExtra

Alábbi írásunkban az FunnelFlow funkciói közül emelünk ki néhányat, melyekről részletesen is olvashatunk az AC hivatalos magyarországi viszonteladója weboldalán.

Fókuszban a marketingautomatizáció 

Mindannyian arra törekszünk, hogy időt spóroljunk, az üzleti életben ez különösen fontos, hiszen azzal az erőforrással tudunk gazdálkodni, ami rendelkezésünkre áll. Sajnos időből és energiából véges a készletünk, így elkerülhetetlen a vállalkozásunk szintlépéséhez egy önállóan működő, profittermelő marketinggépezet. 

Ennek célja, hogy időt és pénzt is megtakaríthassunk, miközben javulást érünk el az eredményekben. Mindez azt jelenti, hogy az ismétlődő feladatokat nem nekünk kell elvégeznünk, de nem is a marketingesünknek, hanem az általunk létrehozott marketingautomatizációs “gépezetnek”. Így akár egyszerre több ügyfelet is elérhetünk, méghozzá személyre szabott üzenetekkel. 

Ráadásul az automata folyamatok létrehozása könnyű és átlátható. Hozunk is máris egy példát: egy érdeklődő kosárba helyezett néhány terméket, de valamiért mégsem veszi meg őket, ezen az alkalmon kapva küldhetünk neki (automatikusan) egy üzenetet, amely emlékezteti őt a befejezetlen vásárlásra, ilyenkor sokan kedvezményt is felajánlanak, ami számos esetben meg is hozza a kívánt eredményt. 

Új szintre emelhetjük a kommunikációt, a személyre szabott üzenetek, valamint a célcsoport szegmentációja révén eredményesebb kampányokkal számolhatunk. 

Automatizálhatjuk az értékesítést is

Mindenki több üzletkötésre vágyik, ha tehát szolgáltatásalapú vállalkozással rendelkezünk, akkor kiemelten fontos, hogy kiiktassuk az időrabló, ismétlődő feladatokat, amelyek helyett az eladásra, az üzletépítésre mehet nagyobb fókusz. 

A vállalkozók élete nem könnyű, gyakran egy személyben látják el az adminisztrációs, az ügyfélszerzési és sok egyéb feladatot. Hasonlóképpen nehéz ez akkor is, ha egy kisebb csapat igyekszik a legjobbat kihozni a cégéből. 

Az AC szoftver a legjobb segítőnk lehet, mintha egy értékesítési vezetőt neveztünk volna ki. Általa számos feladatot automatizálhatunk, például a leadgenerálást, az időpont-egyeztetést, az e-mail marketinget, de számíthatunk rá az analitika és a jelentések területén is. 

CRM rendszerként is funkcionál

Az ActiveCampaign segítségével nyomon követhetővé, visszakereshetővé, átláthatóvá válnak az ügyféladataink. Ugyanakkor informálódhatunk arról is, hogy hol tartanak éppen a sales folyamatban. 

Manapság egyedül úgy lehetséges személyre szabott élményt, egyedi ajánlatokat kínálni, ha igénybe veszünk egy sokoldalú szoftvert.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását