2024. március 2. - Lujza

A jemeniek az olaszokat fenyegették meg

Olaszországnak vigyáznia kell, ha megtámad bennünket, célponttá válik - üzente Mohamed Ali al-Húszi, a jemeni húszi lázadók egyik vezetője, aki a La Repubblica napilapban a nyugati szövetségesek vörös-tengeri missziójának lehetséges következményeiről beszélt hétfőn.
2024. február 5. hétfő 14:16 - HírExtra

A jemeni húszi vezető felszólította Olaszországot, hogy maradjon semleges, ne vegyen részt a vörös-tengeri katonai beavatkozásban.
    
Az Aspides (Pajzs) európai katonai misszió a tervek szerint február 19-én indul, francia, német, görög és olasz részvétellel. A misszió célja a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajók védelmének biztosítása. A misszió felhatalmazással bír a hajókat támadó jemeni húszik állásaival szembeni ellentámadásra. A katonai beavatkozás taktikai parancsnokságát a Duilio olasz hadihajó látja el.
    
Mohamed Ali al-Húszi tévesnek nevezte az állítást, miszerint a húszik lezárták a Vörös-tengert.
    
"Kizárólag az izraeli vagy az Izraelhez köthető hajókat vesszük célba, valamint azokat, amelyek az Izrael elfoglalta kikötőkbe tartanak. Bármilyen más hajó, mely semmilyen kapcsolatban nem áll Izraellel, nem szenved kárt" - hangoztatta a húszi vezető.
    
A 44 éves Mohamed Ali al-Húszi a jemeni síita lázadók Anszár Allah elnevezésű mozgalmának élén áll, a csoportot irányító Abdul Malik al-Húszi unokatestvére. Korábban az úgynevezett Legfelső Forradalmi Bizottságot vezette. A húszik tavaly december óta a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajókat támadják meg.
    
Mohamed Ali al-Húszi "terrorista támadásnak" nevezte az amerikai és a brit légierő szombati légicsapását, amelynek a jemeni húszik katonai létesítményei voltak a célpontjai.
    
Kifejtette, a jemeni nép készen áll a válaszra, és nem adja fel, "tengereink nem Amerika vízi vidámparkja". Megjegyezte: nem tartanak egy esetleges szárazföldi háborútól sem, mivel "végre népünk szembetalálná magát azokkal, akik miatt kilenc éve szenvedünk".
    
Mohamed Ali al-Húszi úgy vélte, hogy az Amerikai Egyesült Államok Jemenben nehezebb kihívással találná szemben magát, mint régebben Vietnamban vagy Afganisztánban.
    
Hangoztatta, hogy a jemeni húszi lázadók számára büszkeségnek számít, amikor terroristáknak nevezik őket, mert a palesztinok lakta Gázát támogatják.
    
"A megoldást a Gázai övezetben zajló agresszió leállítása jelenti, élelem és gyógyszerek bejuttatásával" - jelentette ki Mohamed Ali al-Húszi.
    
Olaszországban kiemelt nemzetbiztonsági készültség van érvényben a Hamász palesztin szélsőséges szervezet október 7-i terrortámadása óta. Közel harmincezer helyszínen erősítették meg a katonai vagy rendőri védelmet, köztük az Egyesült Államok és Izrael olaszországi intézményeinél.
    
A terrorkészültséget tovább fokozták, miután február elsején a firenzei amerikai konzulátus épületére Molotov-bombákat dobtak. A merényletet videóüzenettel egy magát a Hamászhoz közelinek valló csoport vállalta magára, és támadássorozattal fenyegette meg Olaszországot.
    
Mint kiderült, egyéni akcióról volt szó: az elkövetőt már letartóztatták, egy 22 éves jordániai származású fiatalembert, aki Firenzében született és azóta ott élt a családjával.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását