Korózs Lajos közleménye:
A KSH a közelmúltban publikált néhány fontos elemzést, egyrészt a fizetésekről, másrészt a munkaerőpiac helyzetéről. 568.300 forint a bruttó átlagkereset hazánkban, azonban érdemesebb a nettó számokat nézni, hiszen a nettóból fizetjük gyermekeink taníttatását, az élelmiszerek megvásárlását, a közüzemi díjak befizetését. A kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 377.900 forint.
Azonban ennél is reálisabb képet fest a mediánbér, ami egy olyan középértéket mutat, hogy ha minden magyar munkavállalót sorba állítunk, akkor a középen álló dolgozó fizetését láthatjuk. Középen már csak 306.700 forint a mediánbér, amivel érdemes számolni. Ez az összeg már csak fele a bruttó átlagkeresetnek.
A statisztikai adatokból kirajzolódik, hogy kiemelkedően, az országos átlag felett keresnek pénzügyi szektorban, az infokommunikációs szektorban és az energetikai iparban is, azonban az oktatásban, az adminisztrációban, a mezőgazdaságban dolgozók, valamint az egészségügyben és a szociális szférában már átlag alatti fizetésekkel találkozhatunk.
A sor végén azok vannak, akik tanítják a gyermekeinket, akik gyógyítják a betegeket és akik az elesetteket gyámolítják. Ez nagyon nincs jól! Magyarországon nyomorultul alacsonyak a fizetések! Egy szociológiai felmérés szerint a dolgozók egyharmada semmilyen béremelést nem kapott az idei évben.
A múlt év szeptembere óta kőkemény reálbércsökkenés van Magyarországon. Válságban van az ország, a gazdaság és a társadalom is. Az Eurostat a napokban publikált egy felmérést, hogy milyen életszínvonalon élnek az emberek az unióban. Magyarország a sereghajtó utolsó előtti helyen van, már a románok is lehagytak bennünket.
Magyarországon nyomorultul alacsonyak a bérek, ezért a magyar munkaerő nyugatra vándorol, ezres nagyságrendben nőtt azoknak a száma, akik külföldre mentek dolgozni. Nincs Magyarországon megfelelő munkaerő annak ellenére, hogy közel 250-300 ezres fős potenciális munkaerő tartalék van hazánkban.
A kormány a parlamentben benyújtotta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy egyszerűsített eljárás keretében harmadik országból is hozhassanak vendégmunkásokat, többek között Indiából, Mongóliából, Kazahsztánból és a Fülöp-szigetekről.
Felmerül a kérdés, hogy kik és mennyiért fognak itt dolgozni? Mert ha csak azért hozzák ide ezeket az embereket, hogy letörjék a magyar béreket és másik munkakultúrát honosítsanak meg, akkor köszönjük, nem kérünk belőle!
Magyarország nem képes a saját polgárait helyzetbe hozni, csődöt mondott a felnőttképzés, az átképzés és a szakképzés is.
Az MSZP szerint ezért új bérmegállapodásra, új foglalkoztatáspolitikára és új adó- és járulékpolitikára van szükség.