2024. április 19. - Emma

Kína új befolyási övezetei?

Vang Ji kínai külügyminiszter szerint Kínának, Afganisztánnak és Pakisztánnak újra kellene indítania a háromoldalú együttműködési mechanizmust. A kínai külügyi tárca vezetője erről Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel és Amír Hán Muttaki, az afganisztáni tálibok ügyvivő külügyminiszterével folytatott találkozóján beszélt a közép-kínai Anhuj tartományban található Tunhsziben.
2022. március 31. csütörtök 10:13 - HírExtra

A Global Times című kínai lap csütörtökön kiadott beszámolója szerint Vang úgy vélekedett, hogy a három félnek a politika, a fejlődés és a biztonság területén kellene előmozdítania az együttműködést. A kínai külügyminiszter azt indítványozta, hogy a három ország dolgozzon közösen a Kína által elindított, egy övezet, egy út nevű, globális gazdasági és infrastrukturális kezdeményezés építésén. Hozzátette: kibővítenék Afganisztán felé a Kína-Pakisztán gazdasági folyosót, és segítenek Afganisztánnak beilleszkedni a térség kapcsolataiba.
    
Vang továbbá a terrorellenes és biztonsági együttműködés megerősítését sürgette.
    
Kuresi és Muttaki köszönetét fejezte ki Kínának a találkozó megrendezéséért, valamint az egyeztetésekben betöltött vezető szerepéért.    

Kuresi a lap beszámolója szerint arról beszélt, hogy Pakisztán támogatja Afganisztánt a külvilággal ápolt kapcsolatok megerősítésében, valamint a nemzetközi közösség aggályainak megválaszolásában. A pakisztáni külügyminiszter továbbá amellett foglalt állást, hogy Afganisztán külföldön befagyasztott vagyonát azonnali hatállyal vissza kell adni az országnak.
    
Muttaki a találkozón elmondta: Afganisztán megérti a nemzetközi közösség aggályait a nők és gyerekek jogait és érdekeit, különös tekintettel a lányok oktatásának kérdését illetően. Hangsúlyozta: kormánya aktívan dolgozik az ügy "megfelelő rendben történő előregördítésén". A tálibok ügyvivő külügyminisztere aláhúzta továbbá: Afganisztán soha nem fogja engedni, hogy területét terroristák más országok érdekeinek és állampolgárainak kárára használják.
    
Vang Ji szerdán Szergej Lavrov orosz külügyminiszter mellett, türkmén és katari hivatali kollégájával is személyes egyeztetéseket folytatott Tunhsziban. A város szerdán és csütörtökön az Afganisztánnal szomszédos országok külügyminisztereinek harmadik találkozójával párhuzamosan egy "kibővített trojka" találkozónak is helyet ad, melyen Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán küldöttei egyeztetnek az afgán helyzetről.
    
Bár Kína egyelőre nem ismerte el a tálib kormányt, már többször folytatott egyeztetéseket a tálibokkal, támogatásáról biztosítva őket az afganisztáni helyzet stabilitását illetően. Hszi Csin-ping kínai elnök egy csütörtökön kiadott, írásos közleményben ismét Afganisztán békés és stabil fejlődése mellett foglalt állást, hangsúlyozva, hogy Kína mindvégig tiszteletben tartotta Afganisztán szuverenitását, függetlenségét és területi egységét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását