2024. április 19. - Emma

Két továbbjutó a korcsolya világkupán

Kónya Zsófia és Jászapáti Petra is továbbjutott pénteken az 1000 méter előselejtezőjéből a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának harmadik, debreceni állomásán. Bácskai Sára Lucát szabálytalan előzés miatt kizárták.
2021. november 19. péntek 13:18 - HírExtra

A futamok első és második helyezettjei, valamint maximum hét harmadik helyezett lépett tovább a 12.49-kor rajtoló selejtezőbe.
    
A második versenynap első magyar szereplője, Kónya Zsófia a debreceni viadal előtt a 28. helyen állt a táv vk-rangsorában, és mivel a legjobb 32 szerez olimpiai kvótát, ezért nagyon kell hajtania az értékes pontokért a Főnix Arénában. A jó rajtot követően végig továbbjutó helyen haladt, és végül rosszabb benyúlással második lett.
    
"Kicsit elfáradtam, mert azt hittem, hogy jönni fog a kínai lány, és ezért túl hamar álltam élre. De nem jött, mert hátulról kiesett. Lényeg, hogy megvan a továbbjutás" - mondta az MTI-nek Kónya, aki csütörtökön 500 méteren negyeddöntőbe jutott.
    
Bácskai Sára Luca - aki két viadalt követően 51. ebben a számban - nehéz futamba került, mert kínai, japán és brit riválisa magasabban jegyzett nála. A második rajt után volt harmadik és negyedik is, majd egy manőverrel - amelyet utólag szabálytalannak ítéltek a bírók - a második helyre jött fel, a hátralévő körökben pedig jól verte vissza a japán riválisának előzési kísérleteit. A videózás után Bácskait kizárták.
    
"Nem éreztem jogosnak a kizárást, szerintem tisztán előtte voltam. Az utolsó két körre teljesen elkészültem az erőmmel, de a zsűri döntése miatt hiábavalónak bizonyult, hogy így is sikerült megtartanom a pozíciómat" - értékelt csalódottan Bácskai.
    
Az 1500 méteren elődöntős Jászapáti Petra a 23. világkupahelyről várta az 1000 métert Debrecenben. Eleinte negyedik volt, majd körökön át külső íven korcsolyázva feljött a második helyre, és neki is egy japánnal kellett küzdenie a továbbjutó helyért és ezt sikerrel tette.
    
A férfi 1000 méter előselejtezője - Krueger John-Henryvel, Liu Shaoanggal és Liu Shaolin Sándorral - 11.26-kor kezdődik.
    
Délután az 1000 méter selejtezőit, valamint a váltók negyeddöntőit rendezik.
    
A jövő évi, pekingi ötkarikás játékokra 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.
    
Peking és Nagoja után a harmadik állomásnak Debrecen ad otthont, majd jövő héten a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat. A hajdúsági városban 39 nemzet 236 versenyzője áll rajthoz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását