2021. november 30. - András, Andor

A Stop Soros ítélet üzenet a kormánynak

Az Európai Unió Bírósága ma úgy döntött, hogy a Stop Soros néven elhíresült, többek között a menedékkérőknek és menekülteknek segítő aktivistákat és szervezeteket kriminalizáló 2018-as törvénycsomag ellentétes az uniós előírásokkal.
2021. november 16. kedd 14:19 - HírExtra

„Nagyon örülünk az EUB döntésének. Az elfogadása óta dolgoztunk ennek a szégyenletes törvénynek az eltörléséért, ezért jó látni, hogy az Európai Unió nem tolerálja a magyar kormány megfélemlítő kampányát azok ellen, akik a kormánnyal ellentétben komolyan gondolják azt, hogy az emberi jogok mindenkit megilletnek. - reagált az Amnesty International. 

„Most itt az ideje, hogy a kormány végrehajtsa a döntést, és minél előbb visszavonja a jogellenes törvénymódosításokat. Felszólítjuk a kormányt, hogy biztosítsa, az aktivisták és civil szervezetek végre olyan légkörben dolgozhassanak, ahol nem éri fenyegetés őket.”

Háttér

A Büntető Törvénykönyvet és a menedékjogról szóló törvényt is módosító Stop Soros törvénycsomagot 2018. június 20-án fogadta el az Országgyűlés kormánypárti többsége. Nem sokkal ezután, július 19-én az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a kormány ellen, majd miután a kormány nem volt hajlandó a módosításokat összhangba hozni az uniós előírásokkal, a Bizottság az Európai Unió Bíróságához fordult.

A Bíróság mai döntése szerint Magyarország megsértette az uniós eljárási és befogadási irányelvből eredő kötelezettségeit, mert egyrészt nem igazolható módon korlátozta a menedékkérőknek a számukra segítséget nyújtókkal való találkozás és kommunikáció lehetőségét, illetve a jogi és egyéb segítség igénybevételét. 

A döntés szerint nem lehet a segítséget nyújtó személyektől elvárni, hogy a menedékkérelem benyújtása előtt megbizonyosodjanak arról, hogy annak elbírálása a magyar szabályok szerint kedvező lesz-e, és nem lehet büntetőeljárásnak kitenni senkit akkor sem, ha az illető tudja, hogy a kérelmet a magyar hatóságok el fogják utasítani, de például szerinte a magyar szabályozás ellentétes többek között az uniós joggal. 

Az EUB döntése szerint ellentétes a befogadási irányelvvel az is, hogy Magyarország a menedékjogi törvényben új elfogadhatatlansági okot vezetett be, és ezzel kvázi automatikus elutasította azoknak a kérelmét, akik „biztonságos tranzitországon” keresztül érkeztek Magyarországra.

Az Amnesty Magyarország 2018. októberében alkotmányjogi panaszt nyújtott be a törvénycsomag Büntető Törvénykönyvet érintő módosításai miatt. Az Alkotmánybíróság 2019 februári döntésében alkotmányosnak találta a Stop Sorost, és elutasította a panaszunkat.

Forrás: Amnesty International
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását