2021. november 30. - András, Andor

Kétszer ölt, örökre ülhet

Tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést kér az ügyészség arra a férfira, aki az elsőfokú ítélet szerint 2004-ben meggyilkolt egy 77 éves makói asszonyt és 51 esztendős lányát - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2021. november 11. csütörtök 13:36 - HírExtra

Lajkó Szilvia közölte, a vádlottat a Szegedi Törvényszék különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel sújtotta azzal, hogy legkorábban harminc év után bocsátható feltételes szabadságra.
    
Az elsőfokú ítélet szerint a férfi 2004 novemberében Makón, a 77 éves sértett által egyedül lakott ház melléképületében elrejtőzött, majd az oda érkező idős nőt egy vascsővel brutálisan bántalmazta. Az asszony az ütésektől magatehetetlen állapotban a földre zuhant. Rövid időn belül a sértett 51 éves lánya is megérkezett az ingatlanba, ahol összetalálkozott a férfival, és dulakodni kezdtek. A vádlott a fiatalabb sértettet egy késsel nyakon szúrta, majd a vascsővel őt is durván bántalmazta. A férfi nem sokkal később az ártalmatlanná tett sértettek nyakát elvágta és elmenekült az ingatlanból.
    
A mórahalmi járásban élő, nőtlen, gyermektelen, vagyontalan, hajléktalan vádlottat tavaly februárban fogta el a rendőrség.
    
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiemelkedően súlyos élet elleni bűncselekményt elkövető férfival szemben a lehető legszigorúbb büntetést kell kiszabni - közölte az ügyész.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását