2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Benzinkúton gyújtogatott - elfogták

Elrendelte az Egri Járásbíróság egy férfi letartóztatását, aki néhány napja az M3-as autópálya kerekharaszti pihenőjénél lévő benzinkúton utazótáskájára üzemanyagot locsolt, majd azt meggyújtotta - közölte az Egri Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
2021. július 20. kedd 14:41 - HírExtra

Hoszné Nagy Tímea elmondta, a férfi által okozott tüzet a töltőállomás dolgozói oltották el, majd értesítették a rendőrséget. Az eset kapcsán az elkövetővel szemben közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást a Hatvani Rendőrkapitányság.
    
A férfi letartóztatását az indokolja, hogy szabadlábon hagyása esetén fennáll szökésének és elrejtőzésének veszélye, továbbá attól is tartani lehetne, hogy hasonló bűncselekményt követ el - jelezte a szóvivő.
    
Tájékoztatása szerint a döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a védő azonban szabadlábra helyezést, illetve enyhébb kényszerintézkedést kérve fellebbezést jelentett be. Emiatt a törvényszék másodfokú tanácsa hoz majd jogerős döntést, ám addig a férfi letartóztatásban marad.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását