2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Klasszikus Mészáros Márta film Cannes-ban

Bemutatták Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjének felújított változatát hétfő este a 74. cannes-i fesztiválnak a nagy klasszikusok restaurált verzióját felvonultató programjában, a Cannes Classics-ban.
2021. július 13. kedd 14:34 - HírExtra

A világ egyik legjelentősebb filmfesztiválja, ahol a magyar alkotás 1984-ben elnyerte a zsűri nagydíját, a Nemzeti Filmintézet kezdeményezésére tűzte műsorra a legendás alkotást. A fesztivál klasszikusokat felvonultató programjában idén tizennyolc film alkotói előtt tisztelegnek.
    
A filmet Mészáros Márta egészségi állapota miatt nem tudta elkísérni Cannes-ba, de jelen volt a vetítésen, és a nézőket személyesen köszöntötte az operatőr, Jancsó Nyika, aki az alkotás restaurálásában is részt vett.
    
Azt mondta, hogy a világhírű Napló-sorozat első részében saját fiatalkorát dolgozta fel Mészáros Márta, a filmet 1981 és 1982 fordulóján forgatták, s a rendezőnő Kirgíziában töltött gyerekkorának helyszínein játszódó jeleneteket Észak-Szlovákiában rögzítették, miközben a szomszédos Lengyelországban Wojciech Jaruzelski tábornok 1981 decemberében kihirdette a hadiállapotot, s a puccs kihatott a teljes keleti blokkra.
    
Bár a filmet nem tiltották be, másfél évig nem vetítették moziban, és egészen addig csak hivatalos körökben volt látható, amíg a cannes-i fesztivál 1984-ben be nem válogatta a programjába. Miután az alkotás elnyerte a zsűri nagydíját, Magyarországon is láthatta a nagyközönség - mondta Jancsó Nyika.
    
Emlékeztetett arra, hogy 1984-ben olyan filmek szerepeltek a versenyprogramban, mint Wim Wenders Párizs, Texas vagy John Huston A vulkán alatt című alkotása, ezért a magyar stáb nem is számított díjra. Az elismerés mellett külön örömet jelentett az alkotóknak, hogy a díjnak köszönhetően a filmet számos országban bemutatták.
    
A vetítés előtt a fesztivál a száz éve született Jancsó Miklósról is megemlékezett egy, a filmjeiből összeállított kétperces montázzsal, amelyet fiai, Jancsó Nyika operatőr és Jancsó Dávid vágó állítottak össze.
    
A cannes-i fesztivál immár hatodik alkalommal válogatott be a Nemzeti Filmintézet által restaurált magyar klasszikust a Cannes Classsics elnevezésű programba.
    
Mészáros Márta, aki idén ünnepli kilencvenedik születésnapját, a világ legjelentősebb női filmalkotóinak egyike, Agnes Varda és Vera Chytilová pályatársa. Szerzői filmeket 1968 óta rendez. Egész életművét végigkísérték az árvaság, a női identitáskeresés, a szeretetvágy, az elmagányosodás jellegzetes témái. Öntudatos nőalakjainak lázadása mentén olyan szociológiai hátteret rajzolt fel a hetvenes évek Magyarországáról a női lélek nézőpontjából, amilyet senki más.
    
Noha a forgatókönyvet még a hatvanas években megírta, csak tizedik filmje után, 1980-ban kezdhette el a gyerekkori Naplók küzdelmes élettörténetének leforgatását. Apját, Mészáros László Kirgíziában élő szobrászművészt a háború kitörésekor bebörtönözték és kivégezték, anyja tífuszban meghalt, ő egy szovjet nevelőintézetbe került, elárvultan tért vissza Magyarországra a háború után, ahol örökbe fogadták.
    
A rangos nemzetközi sikereket arató Napló-tetralógia első darabja a Napló gyermekeimnek, ahol Mészáros Márta alteregójának, Julinak, a makacs kamaszlánynak (Czinkóczi Zsuzsa) lázadásán át látjuk a kiépülő sztálinista rendszer hazugságait. A tabutörő Napló megmutatta, hogyan importálta a keleti blokk a Szovjetunióból a kommunista diktatúrát.
    
A rendezőnő csak a film felének leforgatása után nyújtotta be a forgatókönyvet engedélyezésre, ami azt eredményezte, hogy 1981 januárjában betiltották a közben elkészült alkotást. Több mint két év elteltével, elsősorban külföldi nyomásra, a szovjet filmrészletek magyarra cserélése és más kisebb változtatások után sikerült kiszabadítani a dobozból, hogy 1984-ben Cannes-ban megkezdhesse példátlan sikersorozatát. Már abban az évben több mint ötven országban mutatták be.
    
A Napló gyermekeimnek teljes körű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságok együttműködésében készült, Jancsó Nyika operatőr közreműködésével.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását