2024. március 29. - Auguszta

Mi legyen a nemzet dala az olaszoknál?

Politikai vitába torkollott a nemzet dalának kiválasztása Olaszországban, miután a baloldal a Bella ciao dalt terjesztette fel, melyet a jobboldali pártok kommunista éneknek tartanak.
2021. június 7. hétfő 16:16 - HírExtra

Hétfői sajtójelentések szerint a baloldali parlamenti pártok, vagyis a Demokrata Párt (PD), az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Szabadság és Egyenlőség (LeU) közös törvénytervezettel javasolta, hogy a Bella ciao a nemzet dalává váljon.
    
Javaslatuk szerint a dalt a himnusz után kell elénekelni többek között az április 25-i nemzeti ünnepen, amikor az olaszok a fasizmus alóli felszabadulásról emlékeznek meg. A baloldali pártok indoklása hangsúlyozza, hogy a Bella ciao az olasz köztársaság alapértékeit képviseli.
    
A baloldali kezdeményezést a jobboldali erők nem támogatják. A jobboldali Olasz Testvérek (FdI) politikusa, Ignazio La Russa, aki egyben a felsőház alelnöke, azt hangoztatta: "a Bella ciao, nem a szövege, hanem a baloldal felelőssége miatt nem olyan dal, mely megfelel minden olasz ízlésének: túlságosan baloldali. Nem a partizánok dala, hanem a kommunista partizánoké" - fogalmazott.
    
Az egész világon ismert Bella ciao pontos eredetét homály fedi. Egyes vélemények szerint népdalról van szó, amelyet az olasz partizánok is énekeltek, más verziók szerint a Bella ciao dal a második világháborút követően vált a baloldali himnuszává.
    
"Történelemhamisítással" vádolta a baloldalt a Liga képviselője, Giuseppe Basini. Hangoztatta, a Bella ciao-nak semmi köze az olasz ellenálláshoz, mivel a dal eredeti változatát az észak-olasz rizsültetvényeken dolgozó munkásnők énekelték, majd 1948-ban a berlini kommunista ifjúsági világtalálkozón módosították a szövegét. Ha a baloldal énekelni akarja a Bella ciao-t énekelje, de nem lehet kötelezővé tenni - jelentette ki Basini.
    
A PD, az M5S és a LeU azt követően javasolta a Bella ciao-t, hogy a jobboldali Liga párt szenátorai, Claudio Barbaro és William De Vecchio tavaly októberben törvényjavaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy az Előre budai srácok az olasz állam hivatalos dalává váljon.
    
Az olaszul Avanti ragazzi di Buda kezdetű dalt az 56-os budapesti srácok emlékére Pier Francesco Pingitore 1966-ban írta. A szerző október 23-án megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását