2021. április 11. - Leó, Szaniszló

Mi a járássegítő és miért hasznos?

A járássegítő játékokról manapság nagyon sokat lehet hallani. Ez nem véletlen, hiszen nagy segítséget nyújtanak azon kisgyermekes szülőknek, akiknek a csemetéje épp járni tanul.
2021. március 31. szerda 15:22 - HírExtra

A kicsiknek az első nagy feladat, amivel meg kell birkózniuk. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy ösztönösen próbálkoznak meg a járással, ez nem olyasmi, amit egyik napról a másikra meg tudnának tanulni. Folyamatos, napi szintű gyakorlásra van szükségük, és az elején semmiképp sem szabad hagyni, hogy segítség nélkül próbálkozzanak. 

Mi a járássegítő? 

A baba életében előbb vagy utóbb eljön az bizonyos időszak, amikor elkezd kúszni-mászni. Amikor nagyobbacska lesz, akkor állni is tud majd, onnan pedig már csak idő kérdése, hogy mikor teszi meg az első lépéseket. A stabil járás megtanulása a kisgyermekek életében egy nagy mérföldkő, ami a részükről és a szülők részéről egyaránt nagy odafigyelést igényel. A tanulásban nyújtanak segítséget a járássegítők, amik lényegében húzogatós, tologatós játékok. Nagyon érdekes, színes kiskocsik, amik különböző extrákkal is fel vannak szerelve annak érdekében, hogy felkeltsék és meg is tartsák a csemeték figyelmét. 

járássegítő egy nagyon egyszerű elv alapján működik. A kisgyerekeket mindig izgalommal tölti el, amikor egy érdekes játék kerül a közelükbe. A tologatós, huzogatós játékok pont ilyenek. Amikor közel merészkednek hozzájuk, akkor akarva-akaratlanul is beléjük akarnak kapaszkodni, meg akarják fogni a fogantyújukat. Mivel ezek a játékok kerekekkel is fel vannak szerelve, ezért a kicsik egyszerűen és biztonságosan el tudják tolni, maguk után tudják húzni. Ez az első vagy akár a sokadik lépés megtételére is ösztönözheti őket. Amikor a gyerkőc járása határozottabbá, stabilabbá válik és nem kell tartanunk attól, hogy a földre huppan, akkor bátran el lehet hagyni a járást segítő eszközöket. Addig viszont remek szolgálatot tesznek.  

Mire jó még a járássegítő? 

Mint, ahogy már említettük, a járássegítők extrákkal is fel vannak szerelve. Ez azt jelenti, hogy több funkcióval is rendelkeznek. Több fajtájuk is létezik, sok közülük formabedobót, labirintust, memóriajátékot vagy golyóvezetőt is tartalmaz. Ennek köszönhetően akkor is remek szórakozást nyújtanak a csemetéknek, amikor már megtanultak járni. A későbbiek során, amikor elérik a 2-3 éves kort, a színek és a számok megtanulására, a logikai készségek fejlesztésére vagy az ok-okozati összefüggések megláttatására is nagyon jól használhatók. Mindezeken túl, a legtöbb alkalmas arra, hogy valamit rátegyünk, beletegyünk, így a használatukkal a fegyelemre, rendre is megtaníthatjuk a kis csöppségeket. 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását