2024. április 19. - Emma

Az USA meleg közlekedési minisztere

Jóváhagyta Pete Buttigieg közlekedési miniszteri kinevezését az amerikai szenátus kedden. A felsőház 86-13 arányban erősítette meg a homoszexualitását nyíltan vállaló, volt South Bend-i polgármester pozícióját a Biden-kabinet egyik legfontosabb posztján.
2021. február 3. szerda 08:18 - HírExtra

Pete Buttigieg a Harvardi és az Oxfordi Egyetemen végzett, később az Egyesült Államok haditengerészetének tartalékos hírszerző tisztje volt. A demokrata politikus indult a 2020-as elnöki pozícióért, a versenyből március 1-jén esett ki, és azóta Joe Bident támogatta.
    
Az amerikai elnök korábban elmondta, hogy a 39 éves Buttigieg néhai fiára, Beau-ra emlékezteti, és - mint fogalmazott - egykori riválisát egy olyan embernek tartja, aki új hangokat és új ötleteket hozhat a politikába.
    
Pete Buttigieg elsődleges feladata az lesz, hogy megvalósítsa Joe Biden kétmilliárd dolláros klíma- és infrastruktúra-tervét, amely a "zöldberuházások" előtérbe helyezésével utakat és hidakat építene újjá, átalakítaná az emberek utazási szokásait, növelné a nulla károsanyag-kibocsátású tömegközlekedési eszközök számát, valamint 500 ezer elektromos töltőállomást telepítene az országban.
    
Meghallgatása során Buttigieg elképzelhetőnek nevezte, hogy meg kell emelni a szövetségi gáz adóját, ugyanis szerinte abból lehetne finanszírozni az omladozó amerikai utak kijavítását. A politikus ígéretet tett arra, hogy - az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében - támogatja az új szövetségi autóipari üzemanyag-takarékossági előírások bevezetését.
    
Pete Buttigieg megvédte Joe Biden döntését a Keystone XL olajvezeték építésének leállításáról. A politikus szerint a megszűnt munkahelyeket képesek lesznek pótolni új zöld munkahelyek létrehozásával.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását