2024. március 29. - Auguszta

Magyarázzák a brutál vereséget

Jürgen Klopp szerint csapata, a címvédő FC Liverpool gyakorlatilag minden lehetséges hibát elkövetett az Aston Villától elszenvedett 7-2-es vasárnapi vereség alkalmával.
2020. október 5. hétfő 12:41 - HírExtra

"Először is gratulálok az Aston Villának, nagyszerűen futballozott és igazán rászolgált a három pontra, még ilyen eredménnyel is megérdemelte a sikert" - idézte a tavaly Bajnokok Ligája-győztes gárda német vezetőedzőjét a klub honlapja.
    
"Ma este minden olyasmit, amit nem lehet tenni egy futballmérkőzésen, mi elkövettünk. Az első kapott gól nyilvánvalóan Adrian hibája volt, de még ennél is rosszabb volt, ahogyan reagáltunk rá. Természetesen, ezt követően kockáztatunk kellett és sikeresen le is tudtunk támadni, azonban minden egyes elveszített labda után az ellenfél veszélyes helyzeteket alakított ki" - tette hozzá a tréner, aki szerint a mérkőzés egyetlen pozitívuma az volt, hogy senki sem sérült meg.
    
Jürgen Klub megjegyezte, amellett, hogy együttese rengeteg hibával futballozott, még szerencséje sem volt, hiszen az ellenfél három gólja is megpattanó lövésből született.
    
A trénernek leginkább kapusposzton lehet problémája, ugyanis Adrian sokadszor hibázott, amikor a sérült Allison Beckert kellett helyettesítenie. A brazil válogatott hálóőr pedig még az Everton elleni városi derbit is biztosan kihagyja, erre a következő fordulóban, a válogatott szünet után, október 17-én kerül sor.
    
A Liverpool 1963 áprilisa óta először kapott hét gólt az élvonalban, akkor a Tottenhamtől szenvedett ugyancsak 7-2-es vereséget.
 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását