2024. március 29. - Auguszta

Erősödik az élelmiszerbeszállítók alkupozíciója

Az éves árbevétel akár 2,5 százalékáig terjedő kiskereskedelmi különadó után újabb nehezítést kaptak a kereskedők: egy új intézkedés jelentősen korlátozza a beszerzési árra vonatkozó tárgyalási szabadságukat – hívja fel a figyelmet a Baker & McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. Ha nem ügyelnek, könnyen tisztességtelen, fenyegető befolyásolás gyanújába keveredhetnek.
2020. május 18. hétfő 13:41 - HírExtra

Az úgynevezett élelmiszer termékpálya törvényen (Tfmtv.) alapuló szabályozás a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnéséig újabb szigorítással egészült ki. Ennek értelmében kifejezetten tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül, ha a kereskedő az élelmiszer beszállítójával szemben a beszerzési árat a beszállító tiltakozása ellenére egyoldalúan csökkenti, vagy úgy próbál árcsökkentést elérni, hogy a rendelések megszüntetésével, mennyiségi csökkentésével, az akciós, illetve promóciós tevékenységek lemondásával, illetve anyagi vagy erkölcsi veszteséget okozó más eszközzel fenyegeti a beszállítót.

 A szabályozás eddig is kategorikusan tiltott bizonyos díjakat, szolgáltatásokat, illetve szerződéses feltételeket – például a logisztikai vagy listázási díjat, a kereskedő érdekeit is szolgáló költségek megosztását vagy a törvényi időtartamot meghaladó fizetési határidőt. Ezek alkalmazásáról a kereskedő jogszerűen nem állapodhatott meg a beszállítókkal, még egyetértés esetén sem. 

„A most bevezetett szabályok a kereskedők alkupozícióját tovább korlátozzák a beszállítók védelmében – mondta dr. Mezei Péter ügyvéd, a Baker & McKenzie versenyjogi szakértője. – A kereskedőknek ezért még inkább meg kell fontolniuk, milyen tárgyalási stratégiát alkalmaznak és hogyan kommunikálnak a beszállítókkal – különösen az egyenlőtlen alkupozícióban lévő kisebbekkel – annak érdekében, hogy elkerülhessék a fenyegetés útján történő befolyásolás gyanúját.” 

Ez azért okozhat nehézséget, mert a kereskedelemben jellemzőek a hosszabb távú beszállítói szerződések, és ezek során nem pusztán a beszerzési árakról, hanem a tárgyalást követő – általában egy éves – időszakban alkalmazott valamennyi szerződéses kondícióról is megállapodnak. Ide tartoznak a közösen lebonyolított marketingaktivitások, promóciós kampányok, a termékek kategóriamenedzsmentje, a progresszív bónuszok, illetve egyéb kereskedői szolgáltatások. "A felek tehát valójában komplex csomagról állapodnak meg, amelyben az árak és az egyéb feltételek kölcsönhatásban állnak egymással: a csomag elemeit sok esetben az árakra, illetve az árbevételekre figyelemmel alakítják ki. Ezen felül a kiskereskedelmi különadó is várhatóan arra készteti majd a kereskedőket, hogy igyekezzenek elérni a beszerzési árak csökkentését"  –  tette hozzá a versenyjogi szakértő. 

Ráadásul az új szabályok értelmében, ha a beszállító bejelentése alapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) eljárást indít, egyes esetekben a kereskedő köteles igazolni, hogy a beszerzési ár csökkentésére nem tisztességtelen, fenyegető módon került sor. A bizonyítási teher attól függően terheli a kereskedőt, hogy maga milyen piaci súlyú szereplő, illetve milyen alkuerejű beszállítóval áll szemben. 

A kereskedő köteles bizonyítani a tárgyalás jogszerűségét, ha:

- a beszállító árbevétele nem haladja meg az 500 millió forintot, a kereskedő árbevétele viszont több mint egymilliárd forint,

-  beszállító árbevétele 500 milliónál több, de 5 milliárdot nem halad meg, míg a kereskedő árbevétele több mint 20 milliárd forint,

- a beszállító árbevétele több mint 5 milliárd, de nem haladja meg a 75 milliárd forintot, a kereskedőé viszont meghaladja a 100 milliárd forintot, továbbá

- a beszállító árbevétele meghaladja a 75 milliárd forintot, míg a kereskedőé 200 milliárd forintnál is több. 

Az árbevételek kalkulálásánál a kereskedők és a beszállítók esetében is egybe kell számítani a kapcsolt vállalkozások árbevételeit. Emellett a kereskedőknél az esetleges közös beszerzési szövetséget vagy ügyleti társulást alkotó, illetve a szerződést közösen megkötő kereskedők árbevételét is együttesen kell figyelembe venni.

 A fenyegető magatartás gyanúja miatt a NÉBIH látókörébe kerülő kereskedők azért is nehezebb helyzetben lesznek, mert a szabályozás nem teszi lehetővé, hogy az eljárást csupán kötelezettségvállalással zárják le. "Nem elég tehát, ha a kereskedők a hatóság irányában vállalják a gyakorlatuk utólagos átalakítását, illetve a szállítóik megfelelő kompenzálását, az eljárás erre tekintet nélkül marasztalással zárulhat"  –  figyelmeztet dr. Mezei Péter.

 Az új szabályok miatt célszerű tehát, hogy a kereskedők már a soron következő szállítói tárgyalásokat megelőzően mérlegeljék, hogy az általuk kívánatosnak – vagy legalábbis elfogadhatónak – vélt árak, illetve egyéb szállítási kondíciók milyen összefüggésekben állnak egymással, és tárgyalási stratégiájukat ennek fényében, a fentiekben tárgyalt korlátozásokra is tekintettel alakítsák ki.

Forrás: Noguchi
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását