2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Jobbik: Orbán félt megjelenni az EU-ban?

Nem mert megjelenni Orbán Viktor az Európai Parlament vitáján, amelynek témája éppen Orbán felhatalmazási törvénye volt - írja a HírExtrához eljuttatott közleményében a Jobbik.
2020. május 14. csütörtök 10:16 - HírExtra

A Jobbik közleménye:

"Úgy tűnik, hogy a miniszterelnök itt már közel sem olyan bátor, mint amikor otthon fenyegeti és sértegeti a magyarokat, miközben szétlopja országunkat. Valószínűleg Orbán is tudja, hogy arra, amit az elmúlt hónapokban tett, nincsen magyarázat. Kár, hogy nem mert eljönni, mert szívesen szembesítettem volna tetteivel!

Sajnálom ugyanakkor azt is, hogy az EP nem tért el szabályaitól, és nem engedélyezte, hogy ha már Orbán nem mer idejönni, és az igazságügyi minisztere mögé bújna, akkor Varga Juditot megkérdezhessük arról, hogy mit művel a Fidesz a magyar és az európai adófizetők pénzén! Lett volna ugyanis miről beszélgetni a Fidesz-rendszer vezetőivel: beszélgethettünk volna arról, hogy egy Európában példátlan, korlátlan idejű felhatalmazást szavaztak meg maguknak. 

Beszélgethettünk volna arról, hogy ezt a felhatalmazást még véletlenül sem a magyarok megvédésére használták, hanem arra, hogy bosszút álljanak az embereken a tavaly őszi fiaskójukért, és tönkretegyék az önkormányzatokat. Beszélhettünk volna arról is, hogyan einstandoltak nemrég katonai erővel egy magánvállalatot. Arra is választ adhattak volna, hogy a haverok közpénzzel tömése, meg a korrupciógyanús ingatlanügyletek miként szolgálják a járvány elleni védekezést. 

Szívesen meghallgattuk volna azt is, hogy szerintük a kereszténydemokráciába hogyan fér bele az, hogy a rendőrség embereket visz el a véleményük miatt, az ellenzéki pártok működését pedig minden eszközzel megpróbálják ellehetetleníteni, miközben a szólásszabadság korlátozását már ki sem akarják vezetni a járvány elmúltával. Jó lett volna a Fidesz-kormány képviselőivel beszélgetni ezekről a dolgokról. 

Nemcsak hozzájuk szóltak a kérdéseim távollétükben is az EP mai plenáris ülésén, hanem a német képviselőtársaimnak is, hiszen ne felejtsük el, hogy a Fidesz rendszere melyik ipari lobbi kegyéből működhet azon az áron, hogy a magyar dolgozókat a végletekig kizsákmányolja és éhbérért robotoltatja.

Engem a magyar emberek küldtek el az Európai Parlamentbe, és a Jobbik képviselőjeként azért dolgozom, hogy Európa ne a politikai háttéralkuk földje és az ipari konszernek játszótere legyen, hanem egy, a polgárait szolgáló közösség. Biztonságos Európát és szabad Magyarországot akarunk!"

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását