2024. április 19. - Emma

Európai minimálbér kell

Az európai minimálbér bevezetése mellett érvelt Dobrev Klára DK-s európai parlamenti (EP-) képviselő egy pénteki budapesti fórumon.
2020. február 22. szombat 12:32 - HírExtra

    A témában rendezett konferenciát megnyitó beszédében az ellenzéki politikus azt mondta, hogy miközben az európai gazdaság az elmúlt nyolc-tíz évben folyamatosan fejlődött, nagyon sok helyen nőtt a dolgozói szegénység, nőtt a legszegényebbek és a leggazdagabbak közötti különbség.

    Az európai minimálbér szabályozása többek között arról is szól, hogy a politikusok szembenéznek ezzel a problémával, és a demokrácia, valamint a szabad piac keretei között megpróbálnak megoldásokat keresni - jelentette ki. Európában ugyanis vannak olyan országok, ahol nem lehet megélni a tisztességes, nyolcórás munkáért kapott bérből - fűzte hozzá a politikus.

    Mint mondta, ennek következménye, hogy például Magyarországról is sok százezren vándorolnak külföldre. Tanárhiány van, nincsenek bölcsődei dolgozók vagy szociális munkások, nincsenek dolgozók a kormányhivatalokban, elköltöznek az orvosok és az ápolók - mondta Dobrev Klára.

    Kijelentette, hogy a szabad mozgás, a munkavállalás szabadsága fantasztikus lehetőség, de ez Kelet-Európában milliók számára a megélhetés miatt vált kényszerré. A DK azért is indított konzultációt az európai minimálbérről, hogy beszélni tudjanak a témáról az érintettekkel, a szakszervezetekkel, a munkavállalókkal és a munkaadókkal - közölte Dobrev Klára a szakszervezeti vezetők részvételével tartott fórumon.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását