2024. március 28. - Gedeon, Johanna

"Budapest változtatni akar"

Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint Budapest az őszi önkormányzati voksoláson Orbán Viktor miniszterelnök "lejárt és unalmas szlogenjei" helyett a szabadságot és a változást választja majd.
2019. július 28. vasárnap 12:01 - HírExtra
 

A Párbeszéd társelnöke szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált a kormányfő tusnádfürdői beszédére, amelyben Orbán Viktor egyebek mellett hangsúlyozta: a tőkés piacgazdaság kereteit, a demokratikus jogi és politikai intézményeket fenn kell tartani, de a társadalmi szerveződés módját meg kell változtatni, vagyis "demokrácia igen, liberalizmus nem".

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: alig több mint 70 nap múlva az emberek véleményt mondhatnak majd, hogy a "megfáradt tusványosi harcoskodást és annak képviselőit vagy egy új, lendületes, szabad és tisztességes Magyarországot szeretnének-e".

Az ellenzéki politikus a kormányfői beszéd legfontosabb körülményének azt nevezte, hogy abban nem volt szó a klímaváltozásról, a "mindannyiunkat fenyegető legnagyobb veszélyről, arról, amiről az egész világ beszél". Kiemelte, hogy a klímaváltozás, a hőhullámok, a légszennyezettség már emberéleteket követel Magyarországon, Budapesten is.

Zugló polgármestere kitért arra is, hogy az "állandó orbáni harcoskodás" önzéssel, áldozatokkal és rombolással jár.

Karácsony Gergely szerint Orbán Viktor az illiberális állam fogalmát akkor töltötte meg tartalommal, amikor "szétverte a liberális demokrácia értékeit, úgyis mint jogállam, jog- és esélyegyenlőség, független igazságszolgáltatás, tisztességes választás".

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt megjegyezte továbbá, hogy a jelző nélküli szabadságban hisz meggyőződéssel. "Mert a jelzőkből előbb-utóbb korlátozás és kirekesztés lesz, de a szabadság nem lehet keveseké, csakis mindenkié" - fogalmazott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását