2018. december 17. - Lázár, Olimpia

Meggyilkolta, elásta, 38 évesen szabad lesz

Jogerősen tíz év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék azt a férfit, aki 2012 novemberében baltával agyonverte lakótársát, majd a holttestet a kertjében elásta Csongrádon.
2018. december 5. szerda 16:02 - HírExtra
 

A férfit emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

A jelenleg 28 esztendős vádlott 2011-ben ismerte meg a későbbi sértettet, akit azután szívességből a csongrádi házába engedett, hogy egy szobát használva ott lakjon. Az 51 éves sértett gyakran italozott, és a költségekhez - szállásadója kérésére sem - járult hozzá, ezért a két férfi között több alkalommal is vita alakult ki.

Az utolsó vita során 2012 őszén a vádlott közölte a sértettel, hogy ha nem fizet, el kell költöznie, mire a sértett a szobájába ment azzal a felkiáltással, hogy az az ő szobája, oda a vádlott nem mehet be. A vádlott ezt követően az udvaron fát hasogatott, ahol rövid idő belül a sértett is megjelent, a vita pedig tovább folytatódott. A balta végig a vádlott kezében volt, majd a házba visszakeveredve a szerszámmal legalább 14 alkalommal megütötte a sértettet. Az első csapások hátulról érték a férfit. A védekezni próbáló sértett földre került, a fejét ért csapások következtében nyílt koponyatörést szenvedett, és a kialakuló agysérülések miatt a rövid idő alatt meghalt.

A vádlott néhány nap múlva a holttestet fóliába tekerte, majd a kertben elásta. Ezt követően ittas állapotban több alkalommal hangoztatta, hogy "kinyírta a lakótársát", de mivel nagyot mondó embernek ismerték, senki nem hitte el neki.

A sértett hozzátartozói 2017-ben tettek bejelentést a férfi eltűnése miatt. A rendőrségi eljárás során a vádlott 2017 márciusában, több mint négy évvel a bűncselekmény elkövetése után elismerte a rendőröknek a sértett megölését, majd megmutatta, hova ásta el a holttestet.

Az ügyész az előkészítő ülésen a vádlott beismerése esetére tíz év börtönbüntetés kiszabására tett javaslatot, és kitért arra, a férfi a különös kegyetlenséghez közeli brutalitással gyilkolta meg áldozatát. A vádlott tettét elismerte, arra hivatkozott, a vita egy rossz kapcsolat következményeként alakult ki közte és a sértett között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását