2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Még nem lép ki az USA

Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter szerint még korai az Egyesült Államok Kereskedelmi Világszervezetből (WTO) történő kilépéséről beszélni.
2018. július 3. kedd 08:52 - HírExtra
 

Wilbur Ross a gazdasági kérdésekkel foglalkozó CNBC televíziónak nyilatkozott hétfőn reggel.

Leszögezte: nem csupán a kilépésről, hanem az erről szóló egyeztetések megkezdéséről is korai beszélni.

"A WTO tisztában van azzal, hogy szüksége van némi reformra. Úgy gondolom, hogy valóban szükséges frissíteni és összehangolni a szervezet különböző tevékenységeit, s aztán majd meglátjuk, ez hová vezet" - fogalmazott Ross.

Hozzátette: az amerikai kormány "nem csinált titkot" abból, hogy mit gondol a WTO működéséről és szükséges reformjairól.

Donald Trump amerikai elnök korábban élesen bírálta a kereskedelmi szervezetet. Az Axios hírportál a múlt héten arról közölt - meg nem nevezett hírforrásokra hivatkozó - értesüléseket, hogy Washington ki akar lépni a WTO-ból. Pénteken Steve Mnuchin pénzügyminiszter ezt határozottan cáfolta. Az Axios vasárnap is visszatért a témára, s arról írt, hogy információi szerint Donald Trump felkért törvényhozókat, hogy alkossanak törvényjavaslatot a kilépésről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását