2018. augusztus 21. - Sámuel, Hajna

A férfiaknál a Veszprémnek, a nők mezőnyében pedig a címvédő Győrnek és a Ferencvárosnak is győznie kell a kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi fordulójában a minél jobb helyezés biztosításához.
2018. március 2. péntek 12:25 - HírExtra
 
Az előző idényben BL-bronzérmes Telekom Veszprém a szlovén bajnok Celje PL együttesét fogadja a csoportkör 14., utolsó fordulójában, szombaton, és győzelme esetén megtartja második helyezését. A találkozó egyértelmű esélyese a magyar csapat, a döntetlen vagy a vereség nagy meglepetésnek számítana, ráadásul az ellenfél már semmiképpen nem tud továbbjutni a B csoportból.

"Fontos számunkra, hogy nyerjünk, hiszen szeretnénk biztosítani a második helyünket. Szeretnénk mi lenni a favoritok a nyolcad- és a negyeddöntőben, hogy a visszavágókat hazai pályán játszhassuk" - nyilatkozta klubja honlapján Petar Nenadic.

A téli szünetben igazolt szerb irányító hozzátette, jó, de fiatal csapat a Celje, viszonylag kevés tapasztalattal, ettől függetlenül hatvan percen keresztül harcolnak a pályán.

Amennyiben a veszprémiek megőrzik második helyüket, úgy az alsó ágról érkező csapatok egyikével találkoznak a nyolcaddöntőben: a dán Skjern HB tűnik az ottani párharc esélyesének, hiszen mindössze 32-30-ra kapott ki az első meccsen az ukrán Motor Zaporizzsja otthonában.

Az A csoportban a MOL-Pick Szeged már biztosan az ötödik helyen végez, ezért matematikailag nem fontos számára a vasárnapi, barcelonai mérkőzés. Ezzel szemben a katalánok számára még elérhető a második pozíció, tehát minden bizonnyal rendkívül motiváltak lesznek. A papírforma szerint a szegediek ellenfele a német THW Kiel lesz a nyolcaddöntőben.

A nőknél mindkét magyar csapat szombaton lép pályára a középdöntő ötödik, utolsó előtti fordulójában. A címvédő Győri Audi ETO KC hétfőn kiváló mérkőzésen négy góllal legyőzte a román CSM Bucurestit, ezzel visszaszerezte az 1. csoport első helyét, amit most a dán Nyköbing otthonában kellene megtartania.

A norvég Nora Mörk súlyos térdsérülése miatt továbbra sem játszhat. A brazil Eduarda Amorim kézsérülése szépen gyógyul, már lekerült róla a gipsz, de az edzéseken még rögzítést kell használnia. Lehetséges, hogy a kispadra már leülhet a dán bajnokcsapat otthonában, de pályára vélhetően csak akkor küldik, ha nagy szükség lesz rá.

A Nyköbing címvédőként csak a hatodik helyen áll a dán élvonalban, a BL középdöntőjében pedig a továbbjutásért harcol, de legutóbbi két hazai mérkőzését nem tudta megnyerni, vagyis szombaton a győriek számítanak egyértelmű esélyesnek.

Rendkívül nehéz meccs vár a Ferencvárosra, amely a kapus Csapó Kyra együttesét, a francia Metz HB-t fogadja szombaton Dabason. A francia bajnoki címvédő éppen szerdán veszített először pontot hazájában, mivel 30-30-as döntetlent játszott az Issy Paris otthonában. A Metz a BL-ben is ragyogó formában van, legutóbb például megfosztotta százszázalékos mérlegétől a macedón Vardar Szkopjét, amelyet 24-22-re legyőzött.

Az FTC 27-25-re kapott ki Franciaországban, vagyis ha legalább háromgólos különbséggel sikerülne visszavágnia, jobb lenne az egymás elleni összevetésben, és közel kerülne a 2. csoport második helyezéséhez.

"Annál a támadójátéknál, amit ott produkáltunk, tudunk sokkal jobban is játszani. Utólag visszanézve a meccset, nagyon jó, hogy csak két góllal kaptunk ki" - nyilatkozta klubja honlapján a február 4-én játszott találkozóról Bíró Blanka.

Hangsúlyozta, feszesebb védekezésre is szükségük lesz, hogy esélyesként léphessenek pályára, és csak akkor lehetnek sikeresek, ha minden játékos a legjobbját nyújtja.

A program:
Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 14. (utolsó) forduló:
szombat:
-------
B csoport: Telekom Veszprém-Celje PL (szlovén) 17.30
Az állás: 1. (és negyeddöntős) Paris Saint-Germain (francia) 22 pont, 2. Telekom Veszprém 16 (378-356), 3. Flensburg-Handewitt (német) 16 (379-367), 4. THW Kiel (német) 15, 5. Vive Kielce (lengyel) 13, 6. Meskov Breszt (fehérorosz) 10, 7. Celje PL 7, 8. Aalborg HB (dán) 5
vasárnap:
--------
A csoport: Barcelona (spanyol) - MOL-Pick Szeged 19.15
Az állás: 1. Vardar Szkopje (macedón) 20, 2. HBC Nantes (francia) 19, 3. Barcelona 18, 4. Rhein-Neckar Löwen (német) 16, 5. MOL-Pick Szeged 13, 6. Orlen Wisla Plock (lengyel) 6 (349-377), 7. PPD Zagreb (horvát) 6 (325-369), 8. IFK Kristianstad (svéd) 6 (328-391)

A csoportok első helyezettjei a negyeddöntőbe jutnak. A második helyezettek az alsó ágról, a 3-6. helyezettek pedig a felső ág másik csoportjából kapnak ellenfelet a nyolcaddöntőben.

Női Bajnokok Ligája, középdöntő, 5. forduló:
szombat:
--------
1. csoport: Nyköbing FH (dán)-Győri Audi ETO KC, Naestved 13.30
Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 12, 2. CSM Bucuresti (román) 11 (229-197), 3. Rosztov-Don (orosz) 11 (206-182), 4. Nyköbing FH 5 (196-228), 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 5 (192-225), 6. Midtjylland (dán) 4

2. csoport: FTC-Rail Cargo Hungaria - Metz HB (francia), Dabas 15.30
Az állás: 1. Vardar Szkopje (macedón) 14 pont, 2. Metz HB 12, 3. FTC-Rail Cargo Hungaria 10, 4. Buducnost Podgorica (montenegrói) 6, 5. Thüringer HC (német) 4, 6. SG BBM Bietigheim (német) 2

A csoportok 1-4. helyezettjei jutnak a negyeddöntőbe.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását