2024. április 20. - Tivadar

Bírság a Takarékszövetkezetnek

Hiányosságok miatt 19,08 millió forintra bírságolta az Észak-Tolna Megyei Takarékszövetkezetet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte honlapján a jegybank kedden.
2016. november 29. kedd 10:37 - HírExtra
  

Az MNB a takarékszövetkezet tevékenységét vizsgálva több szabálytalanságot talált, egyebek mellett a hitelkockázat azonosítására, mérésére, kezelésére alkalmazott gyakorlatban, valamint a számviteli eljárások, az adatszolgáltatás és a vállalatirányítás terén is hiányosságokat állapított meg.

A jegybank szerint a bírság megállapítását különösen indokolttá tette a pénzügyi szolgáltatási tevékenység körében feltárt jogsértések száma, azok jelentősebb kockázati besorolása, illetve a jogsértések ismétlődése.

Rendszerszinten

Súlyosító körülményként értékelte a jegybank egyes szabályszegések rendszerszintű jellegét, illetve azt, hogy a kockázatkezelési és azonosítási hiányosságok megszüntetésére már korábbi felügyeleti határozat is kötelezte a takarékszövetkezetet. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor az, hogy a takarékszövetkezet a hiányosságok egy részét azonnal kijavította, az eljárás során együttműködött, és a feltárt jogsértéseknek a pénzügyi piac stabilitása szempontjából nem volt negatív hatása - olvasható a közleményben.

Az MNB határozatában arra kötelezte a hitelintézetet, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a feltárt hiányosságok megszüntetésére, és erről - a belső ellenőri jelentés megküldésével - számoljon be a jegybanknak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását