2024. március 29. - Auguszta

"Böfizett" a politikus - remek hír a szakiknak

A Fidesz és a KDNP örömmel látja, hogy a héten megszületett bérmegállapodás legnagyobb nyertesei a szakmunkások - mondta Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője szombaton Budapesten.
2016. november 26. szombat 16:26 - HírExtra
A kisebbik kormánypárt politikusa sajtótájékoztatóján azt mondta, a balliberális kormány 2010 előtt nagyon nagy kárt okozott azzal, hogy nem becsülte meg a szakmunkásokat, leépítette a szakképzést, és inkább segély adott munka helyett, megduplázva ezzel a munkanélküliséget.
Ezzel szemben a polgári kormány célja, hogy szakmát tanítson a fiataloknak, segély helyett munkát adjon, a munkához pedig megfelelő bért biztosítson - emelte ki Hollik István.

A képviselő azt hangoztatta, hogy a szakemberek megbecsülése alapfeltétele a gazdasági növekedésnek és a munkahelyteremtésnek, mert nélkülük sem a magyar vállalkozások, sem a betelepülő beruházások nem tudnak működni és fejlődni. A következő két évben ezért meredeken emelkedni fog a szakmunkás-minimálbér, 2010-hez képest 2018-ra 100 százalékos emelést hajtanak végre - hangsúlyozta Hollik István.


A részletekről szólva elmondta, 2010-ben 89 500 forint volt a szakmunkás-minimálbér, jelenleg 129 ezer forint, jövőre, a 25 százalékos emelés után 161 ezer forintra emelkedik, 2018-ban pedig, 12 százalékos emeléssel 181 500 forint lesz.

Szólt arról is, hogy a béremelés nem az első és nem is az utolsó lépés a szakmunkások megbecsülése érdekében. Ezért alakították át a szakképzési rendszert, erősítik a gyakorlati képzést, támogatják a hiányszakmát tanulókat és emelik a duális képzésben részt vevők számát is. A kormány célja a szakképzési rendszer fejlesztése, a duális képzést megerősítése, valamint az adócsökkentések és a béremelések folytatása - jelentette ki.

Kérdésre válaszolva azt mondta, a béremelés nem titkolt célja hazacsábítani azokat, akik külföldön dolgoznak és megakadályozni, hogy mások elmenjenek. Nem szabad eltagadni, hogy a nyugati bérek magasabbak a magyarnál, de figyelembe kell venni, hogy a nyugat-európai országokban piacgazdaság volt akkor is, amikor Magyarország a kommunista tervgazdaság "igája alatt nyögött". Ezt a lemaradást nem lehet ledolgozni pillanatok alatt - fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy elbocsátásokat okozhat a béremelés, Hollik István azt válaszolta: az ötszázalékos járulékcsökkentés, valamint a társasági nyereségadó kilenc százalékra csökkentése segíti, hogy ki tudják gazdálkodni a béremelést a vállalkozások.
Forrás: MTI/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását