2024. április 20. - Tivadar

Orbán anno megszavazta a kvótát - mi van?!

Az Európai Tanács (ET) elnöke hivatalos levélben erősítette meg, hogy februárban Orbán Viktor is megszavazta a kvótákat, amikor igennel voksolt a testület erről szóló határozatára - mondta a Demokratikus Koalíció szóvivője.
2016. október 4. kedd 16:00 - HírExtra
 

Gréczy Zsolt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján közölte, hogy pártjuk ügyvezető alelnöke, Molnár Csaba Donald Tuskhoz, az ET elnökéhez fordult az ügyben. A válaszlevél szerint a magyar miniszterelnök is igennel szavazott arra a határozatra, amelyikben az is áll, hogy "valamennyi, tavaly decemberben elfogadott intézkedést a lehető leggyorsabban végre kell hajtani, a migránsok unión belül történő áthelyezésekre vonatkozó határozatokat, valamint a visszaküldést és visszafogadást biztosító intézkedéseket is beleértve".

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a levél szerint a miniszterelnököket és elnököket tömörítő Európai Tanács egyhangúan fogadta el a határozatot, vagyis - tette hozzá - a dokumentumot Orbán Viktor is aláírta.

A népszavazás érvénytelensége ilyen szempontból még szerencsés is a magyar kormányfő számára, mert nem kell szembemennie saját korábbi döntésével, "a kvóta elfogadásával" - fogalmazott Gréczy Zsolt. Arra is kitért, hogy a pozsonyi uniós csúcson az is kiderült, hogy nem lesznek kötelező kvóták.

Orbán Viktor magyarázattal tartozik az országnak, hogy miért "hazudta magát" kvótaellenes politikusnak és miért kezdeményezett népszavazást a saját döntése ellen - jelentette ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását