2021. március 5. - Adorján, Adrián

Nem adták el a Népszabit

Közleményben cáfolta kedden a Mediaworks Zrt., hogy megállapodtak volna egyes médiumaik értékesítéséről; az előző napokban a hazai sajtóban több értesülés jelent meg arról, hogy a Duna Aszfalt Kft. vásárolná meg a Népszabadságot és a kiadó által nemrég megszerzett Pannon Lapok Társaságát.
2016. augusztus 30. kedd 16:53 - HírExtra

 

    Hangsúlyozták: a Mediaworks "általában nem kommentál pletykákat és szóbeszédeket", a sajtóban a feltételezett tranzakcióval kapcsolatos híresztelések pedig alaptalanok; "szeretnénk megerősíteni, hogy a Mediaworks tulajdonosi struktúrája a csoport megalapítása, azaz 2014 szeptembere óta változatlan", tulajdonosa változatlanul a Vienna Capital Partners. A legutóbbi híresztelésekben szereplő adás-vételi szerződéssel kapcsolatos tárgyalásra nem került sor, így szerződés aláírására sem - írják, hangsúlyozva: a Mediaworks éppen egy jelentős felvásárlást végez, és jelenleg ez áll a vezetőség figyelmének központjában.

    A Mediaworks július 4-én jelentette be, hogy megállapodott a Pannon Lapok Társasága megvételéről. Jelezték: a vevő és az Ost Holding GmbH, a PLT tulajdonosa megállapodása után a Mediaworks benyújtotta az ügylet engedélyezésére irányuló kérelmét a GVH-hoz. A kartellhatóság augusztus elején engedélyezte a fúziót.

    A PLT csaknem 9 milliárd forintos árbevételű, 500 munkavállalót foglalkoztató, négy dunántúli megyében (Fejérben, Vasban, Veszprémben és Zalában) jelen lévő cégcsoport, négy megyei napilap - Fejér Megyei Hírlap, Napló, Vas Népe, Zalai Hírlap - mellett a Dunaújvárosi Hírlap kiadója, és helyi digitális médiacsatornákat is üzemeltet.

    A Mediaworks több mint 16 milliárd forintos éves forgalmával és mintegy 650 munkavállalójával a Nemzeti Sport, a Népszabadság, a Világgazdaság, nyolc megyei napilap, női és gasztromagazinok, valamint digitális médiatermékek tulajdonosa.

    A Népszabadság kiadóját a Mediaworks elődcége, a Ringier Kiadói Kft. szerezte meg több lépésben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását