2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Illatfelhőben úszunk

A magyar kozmetikai piac 2015-ben is dinamikusan nőtt Magyarországon, az előző évhez képest 6%-os bővülés valósult meg. Ezen belül az illatszerek növekedése a legjelentősebb; a kategóriának immár több mint 10 éve piacvezetője az AVON.
2016. május 31. kedd 15:59 - HírExtra

A magyar kozmetikai piac 2015-ben 6%-kal növekedett az előző évhez képest, ezzel folytatva immáron 5 éve tartó bővülését. A szépségipari termékek között az illatszerek viszik a prímet, azok ugyanis kétszámjegyű növekedést mutattak, mind a prémium, mind a tömegtermékek szegmensében, a női és a férfi termékek esetében egyaránt. A magyar kozmetikai piac 4. legnagyobb szereplőjének számító AVON az illatszerek kategóriájában több mint 10 éve piacvezető, és ezt a szerepét 2015-ben is megőrizte.

„Egyértelműen kijelenthetjük, hogy vásárlóink legkedveltebb termékei a parfümök, amit elsősorban a jó ár/érték aránynak, másodsorban pedig a folyamatosan megjelenő új, illetve prémium illatoknak köszönhetünk. A tavalyi év legnagyobb bevezetése az Attraction volt, az idei év fő újdonsága pedig az októberben debütáló Kenzo Takadaval közösen megalkotott női- férfi illatpár, az AVON LIFE by Kenzo Takada lesz” – mondta Radeczky Zoltán, az AVON Magyarország ügyvezető igazgatója.

A parfümökkel ellentétben némileg lassult a dezodorok növekedése (míg 2014-ben 6%-os volt az éves növekedés, addig 2015-ben már csak 5%-os), a kategórián belül továbbra is a spray és a roll-on a legnépszerűbb. 2015-ben növekedett a sminkszerek eladása, ezen belül a hazánkban legnagyobb népszerűségnek örvendő szemfestékek – így a szempillaspirálok és szemceruzák – növekedtek leginkább. A sminkszerek kategóriájában az AVON visszaszerezte második helyét.

Az arcápolók kategóriájában a hidratáló krémek és az öregedésgátló termékek növekedtek a leggyorsabban, de tovább nőtt a micellás vizek népszerűsége is, minden tízedik eladott arctisztító már micellás víz volt. Az előző évekhez hasonlóan kozmetikai termékeket 2015-ben is leginkább a drogériákban vásároltak az emberek, a hölgyek háromnegyede részesítette előnyben a vásárlásnak ezt a formáját. Ugyanakkor a nők közel fele rendszeresen vagy alkalmanként vásárol kozmetikai terméket olyan márkától, amely közvetlen értékesítési modellen keresztül értékesít és tovább  növekedett az online csatornák népszerűsége is. Az Európai Unióban a népesség 43%-a vásárolt online 2015-ben, amely további növekedést jelent a 2014-es 41%-hoz képest. Az online vásárlók aránya Magyarországon is növekedett, a 2014-es 20%-ról 23%-ra, ami még mindig elmarad a szlovák 35%-tól és a szlovén 28%-tól, de magasabb, mint a 8%-os romániai arány.

„A kozmetikai cégek számára a legnagyobb kihívás ma épp a kettősségben rejlik. A vásárlók jelentős része tér át az online vásárlásra, és igényli a minél egyszerűbb, hatékonyabb és élvezetesebb online vásárlás élményét. Mindeközben a népesség közel 40%-a továbbra is fizikai boltban vásárolna, hogy ki tudja próbálni, meg tudja nézni a termékeket. Ezt a kettősséget pedig figyelembe kell vennünk üzletpolitikánk kialakítása során is” – tette hozzá Radeczky Zoltán.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását