2024. március 29. - Auguszta

Pénztárgépkáosz

Az LMP arra szólítja fel a kormányt, tegyen meg mindent és vállaljon garanciát annak érdekében, hogy ne érje kár azokat a kisvállalkozókat, akik olyan online pénztárgépet rendeltek, amelynek az engedélyét a múlt héten visszavonták – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal.
2014. január 27. hétfő 12:01 - HírExtra
Az LMP országos választmányának tagja úgy fogalmazott, kiskereskedők és kisvállalkozók tízezreit hozták abszurd és megalázó helyzetbe azzal, hogy visszavonták két online pénztárgép engedélyét. A lépésről azt mondta, a piac újrafelosztása zajlik, amelynek során ellehetetlenítik az eddigi piacvezető céget annak érdekében, hogy „haveroknak osszák fel újra a piacot”. „A kormány számára nincs az az ár, ami sok lenne, hogyha a haverok kiszolgálásáról van szó” – tette hozzá.
Csárdi Antal azzal folytatta, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának fel kell emelnie a szavát, vezetőjének, Parragh Lászlónak pedig „ki kellene bújni a kormány seggéből”, ki kellene állnia a kereskedők és kisvállalkozók érdekeiért.

Arra a kérdésre, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közölte, már szombaton összeül az pénztárgépátállásban érintett piaci szereplőket tömörítő munkabizottság, valamint lapinformációk szerint változhat az átállás időpontja, azt felelte, hogy „ígéretekkel tele van a padlás”. Azt is kijelentette, hogy az átállás során már sokszor hozták kiszámíthatatlan helyzetbe a kiskereskedőket. Hozzátette, azt szeretnék, a kormány vállaljon garanciát arra, hogy nem a kiskereskedők fizetnek majd a kialakult helyzetért.

Egy másik kérdésre azt mondta, ha a kormány tud olyan döntést hozni, amellyel csődbe visz egy piacvezető céget, akkor arra is megvan a lehetősége, hogy a költségvetés tartalékából forrásokat biztosítson arra, ne vesszenek el a kiskereskedők befizetett előlegei.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) csütörtökön vonta vissza az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE és a Japán Cash Company Kft. S&E NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépének engedélyét, mert a hivatal vizsgálata szerint a beépített ellenőrzőegység hiányosságai lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton közölte az MTI-vel, hogy az ügyben már aznap összeül az átállásban érintett piaci szereplőket tömörítő munkabizottság. A Magyar Nemzet internetes kiadása pedig hétfőn arról írt, hogy módosulhat az átállás állami támogatására kiszabott határidő. A nemzetgazdasági minisztérium soron kívül keresi a megoldást a forgalomból kivont pénztárgépek megrendelőinek megsegítésére – áll a cikkben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását