2024. május 8. - Mihály

Ma szavazhatnak a költségvetésről

A képviselők az Országgyűlés mai ülésén fogadhatják el a jövő évi költségvetést, valamint az új közoktatási és önkormányzati törvényt is. A szavazások várhatóan a késő estébe nyúlnak majd, mivel a 17 óra körül kezdődő határozathozatalok során csak az időkeret nélküli záró vitát követően dönthetnek tíz javaslat végleges formájáról, míg további tizennyolc előterjesztés esetében a benyújtott módosító indítványokról is voksolni kell.
2011. december 19. hétfő 08:25 - HírExtra
A képviselők az ülésnap legvégén szavazhatnak a napokban újraszámolt jövő évi költségvetésről, amely az eredetileg benyújtott javaslatban szereplőnél magasabb, 299 forintos euróárfolyammal kalkulál és 0,5 százalékos gazdasági növekedést vár.

A változás miatt a kormánynak 320 milliárd forintot kell előteremtenie, amit Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országvédelmi Alap felhasználásával, a még magán-nyugdíjpénztári tagok járulékbefizetéseinek állami kasszába irányításával, fejezeti tartalékokkal és a dohánytermékek jövedéki adójának emelésével kíván előteremteni. Ezt megelőzően fogadhatják el az új közoktatási törvényt. A parlament korábban az előterjesztéshez benyújtott kormánypárti és ellenzéki módosító javaslatokról már döntött, ezek során egyebek mellett úgy módosították az indítványt, hogy az egész napos iskola ne kötelező, hanem választható forma legyen, amelyre speciális szabályok vonatkoznak.

Egy másik változtatással a kötelező tanórai foglalkozások része lehet az erkölcstanóra vagy a helyette választható, egyház által szervezett hit- és erkölcstanóra. Az LMP kezdeményezésére név szerinti szavazással dönthetnek az új önkormányzati törvényről, de határozhatnak még a szakképzésről, a közszolgálati tisztviselőkről, a megváltozott munkaképességűek ellátásairól, a nemzetiségek jogairól, valamint Esztergom egyes intézményeinek állami átvételéről szóló előterjesztésekről is.

A Ház kedden három indítvány részletes vitájával folytatja munkáját, a képviselők a Magyar Nemzeti Bankról, a házszabály módosításáról és a köztisztviselői törvénnyel összefüggő átmeneti szabályokról szóló javaslatokhoz benyújtott módosításokat értékelhetik. Az Országgyűlés ezt követően egynapos ülést tart pénteken, amikor további 18 javaslatot fogadhat el. Új jogszabály születhet például a felsőoktatásról, a családok védelméről, valamint az országgyűlési képviselők választásáról is, de ekkor dönthetnek az ország pénzügyi stabilitásáról szóló kormányzati javaslatról is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását