2024. április 19. - Emma

A hollandok felelősek egy indonéz mészárlásért

Felelősnek mondta ki a holland államot egy hágai bíróság kedden az indonéziai függetlenségi háború idején, 1947-ben Rawagedeh faluban elkövetett mészárlásért.
2011. szeptember 15. csütörtök 09:05 - HírExtra
A Jakarta közelében található településen függetlenségpárti ellenzékieket kereső holland katonák öltek meg legalább 150 embert. Nyolc falubeli áldozat özvegye indított pert az állam ellen, kártérítésért is folyamodva.

Hollandia korábban már sajnálatát fejezte ki "a közös történelem e fájdalmas része miatt". A kártérítéstől ugyanakkor elzárkózott, arra hivatkozva, hogy az ilyen jellegű igények érvényessége már elévült.

A bíróság ítélete szerint azonban az állam a kárpótlás szempontjából is felelős, mert a kormányhadsereg a támadáskor törvénytelen módon cselekedett.

Hágai sajtóhírek szerint a kormány egyik jogásza úgy nyilatkozott, hogy az ítélet meglepetésként érte a kabinetet. Egyelőre nem nyilatkozott viszont arról, hogy fellebbez-e az állam az ügyben.
Indonézia 1945. augusztus 17-i függetlenségi nyilatkozatát követően mintegy 120 ezer holland katonát vezényeltek az ázsiai szigetországba. A hollandok a három évig tartó háborúban falvakat bombáztak és foglyok ezreit végezték ki.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását