2021. február 26. - Edina

Az egyházakról szóló törvény megsemmisítését kérik a pedagógusok

Az egyházakról szóló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól a Pedagógusok Szakszervezete.
2011. szeptember 7. szerda 17:56 - HírExtra
 A tömörülés honlapján szerdán közzétett dokumentumban kiemelik: ma Magyarországon több egyház, vallási felekezet tart fenn iskolákat.

Felidézték, hogy az egyházakról szóló törvény idei módosítása következtében 14-re csökken a hivatalosan elismert egyházak száma, így felekezeti iskolák szűnhetnek meg.
A PSZ számára ezért fontos, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a törvény alkotmányellenességét - indokolták beadványukat.

A lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek jogállásáról szóló törvény - amelyet július 12-én fogadott el az Országgyűlés - tizennégy egyházat és vallásfelekezetet ismert el, a jogszabály értelmében a többi vallási közösség egyházzá nyilvánításáról a parlament kétharmados többséggel dönthet majd.

Szászfalvi László egyházügyekért felelős államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nyári táborában az MTI-nek augusztus elején azt mondta, hogy arra számít, hogy a jelenlegi 14 egyház mellett ősszel további 8-10 egyház regisztrációs kérelme kerülhet az Országgyűlés elé.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását