2024. március 29. - Auguszta

Munkaerő-piac: pezsgőt bonthatunk?

Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet a következő hónapokban, majd az idei év végére kissé ismét emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban 11 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve.
2011. június 29. szerda 11:41 - HírExtra
Hurrá?

Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet a következő hónapokban, majd az idei év végére kissé ismét emelkedhet az állástalanok aránya, éves átlagban 11 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt adatai alapján.

A KSH adatai szerint tovább csökkent, 0,4 százalékponttal 11 százalékra mérséklődött a munkanélküliségi ráta Magyarországon március-májusban. A 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 786 ezer fő volt, 29 ezerrel (0,8 százalékkal) több, mint az előző év azonos időszakában.

Szerintük

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében kiemeli: az elmúlt fél év legdinamikusabb növekedését regisztrálták tavasszal a foglalkoztatottságban, ennek hátterében pedig elsősorban a versenyszféra javuló állapota, és a vállalkozások felfutó munkaerő-kereslete áll. A tárca szerint a foglalkoztatottak számának hónapok óta tartó dinamikus emelkedése egyértelműen jelzi, hogy a gyorsuló – egyelőre elsősorban továbbra is az exportra termelő ágazatok által vezérelt – gazdasági növekedésnek érdemi munkahelyteremtő hatása van, amelyet tovább javíthat a belső kereslet esetében várható trendforduló.

Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője MTI-hez eljuttatott kommentárjában hangsúlyozza: megfelel várakozásaiknak a munkanélküliségi ráta 11 százalékra történő csökkenése. Úgy véli, hogy a foglalkoztatás javulása részben a szezonalitásnak, részben a feldolgozóipar növekvő létszámszükségletének, valamint a közfoglalkoztatás emelkedésének köszönhető.

Mit hoz a jövő?

A következő hónapokban Suppan Gergely szerint tovább nőhet a foglalkoztatás, illetve csökkenhet a munkanélküliség. A nyári hónapokban 10,2 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta, azonban az év végére a szezonális hatások miatt 10,6 százalékra, a jövő év elejére pedig 10,9 százalékra emelkedhet a munkanélküliség.

Idén 10,7, jövőre 10,4 százalékos átlagos munkanélküliségi rátára lehet számítani a szakértő szerint.

Kiemeli: a foglalkoztatás lassú javulását a feldolgozóipar további munkaerő kereslete segítheti. A kormány tervei szerint a következő négy évben 400 ezer fővel nőhet a foglalkoztatás, aminek mintegy háromnegyedét a közfoglalkoztatási programok teszik ki. Azonban a munkakínálat és kereslet közötti térségbeli és képzettségbeli különbségek jelentős kockázatot jelenthetnek - hívja fel a figyelmet Suppan Gergely.

Szemenvág a dugó?

Németh Dávid, az ING elemzője az MTI-nek elmondta: a 11 százalékos munkanélküliségi ráta kedvezőbben alakult azt általuk várt 11,1 százaléknál, így pozitívumnak nevezte az aktivitási ráta javulását, valamint a foglalkoztatottak számának jelentős emelkedését is. A kedvező irányú változás mögött szerinte elsősorban a közfoglalkoztatás beindulása áll - ez Németh Dávid szerint a következő időszakban is meghatározó lehet - , de a magánszektor munkaerő felvételi kedve is javult.

A szakértő szerint a javulás a következő hónapokban is folytatódhat, és akár 10,4 százalékra is csökkenhet a munkanélküliségi ráta, de év vége felé ismét emelkedhet 10,6-10,8 százalékra. Az idei év egészére átlagosan 11 százalék körüli ráta várható - fűzte hozzá.
Forrás: MTI/HírExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását